Finnország: Önkéntesek országa I. 321.levél

Finnországi levél hazámból Finnországból szülőhazámba Magyarországra

Kedves Olvasók!

Immár több mint 11 éve írom rendszeresen a Finnországi levelek című levélsorozatot. Ezekben a politikai tartalmat és személyes életemmel kapcsolatos információt nélkülöző levelekben törekszem arra, hogy Finnországot lehetőleg sokoldalúan mutassam be Önöknek. Az északi országok közül feltételezhetően Izland és Finnország  a kevésbé ismertek. Közép-Európából a legtöbben legszívesebben dél felé utaznak és az északra vonatkozó hiányos ismeretek miatt az itteni kultúra is az ismeretlenek közé tartozik.

A zord időjárás és a bizonyos fokú földrajzi elszigeteltség miatt az északi országokban- és itt főleg Finnországa gondolok –  az emberek közelebb kerülnek egymáshoz és kialakulnak olyan működési formák, amik nagyban különböznek a deli országoktól. Míg délen az együttlét inkább a társadalmi kapcsolatokra vonatkozik, Finnországban az együttlét elsősorban már régebben is az együttes munkát  jelentette.

Mai levelemben a finnországi önkéntes munkával foglalkozunk. A téma sokrétűsége miatt két levelet írok erről, ez az első level.

Egy kis történelem

Az együttes, fizetség nélküli munkának sok formája volt és van. Finnországban az 1800-as években létrejött szervezetek hozták létre az önkéntes alapon történö munkavégzést, ami lehetett fizikai vagy szellemi munka.

Helsinkiben a Diakonissza Intézetet (Diakonissssalaitos) 1860-ban alapították és az Üdvhadsereg ( Pelastusarmeija ) 1889-ben kezdte el finnországi működését. Ezek a szervezetek több területen működtek főleg  szociális munka és népművelés volt a profiljuk ´s gondoskodtak a nök aktiválásáról bevonva őket a társadalmi munkába.

Az egyik fontos formája az önkéntes munkának az un. talkootyö = kalákamunka.

Talkootyö

Egy közösségben lakók kölcsönösen segítették egymást a nagy munkákban pl. házépítésben, aratásban, Ez manapság is a bevett szokások közé tartozik. Csekély tíz évvel ezelőtt hosszasan írtam erről az önkéntes munkáról akkori  levelem itt olvasható : http://www.magyarfinntarsasag.hu/index.php?ugras=hirolvaso&hirszama=51116&nyelv

A II. Világháború éveiben, amikor a finnek a független Finnországért harcoltak az egész világ elött ismert lett a finn fiatalok – 16 évesek és fiatalabbak- önkéntes megmozdulása. Ez nemzetközi önkéntes mozgalmat váltott ki, amiben a magyarok is részt vettek.

Azokban az években a nők szerepe döntő volt a hátországról való gondoskodás terén és a önkéntes nöi szervezetben – neve :Lotta Svärd –  ezrek vettek részt.  Az alsó korhatár 12 év volt, ehhez szülőii engedély kellett.

Kislányok a Lotta szervzetben

Azokban az években a finnek hittek az összefogás és együttes munka erejében, de ez a hit ma is él Yhdessä = Együtt volt a 2017-es évben, a centenárium évének mottója :

Yhdessä -Tillsammans-Together-Együtt 2017

Önkéntes munka manapság

Finn Vöröskereszt- Suomen Punainen Risti

Az ország legnagyobb önkéntes szervezete, melynek 86 000 tagja van ebböl  a fizetett munkaerő : 2000 személy .A szervezet 12 alosztálya 500 helyen működik az országban.

Veripalvelu = Vérszolgálat nevű alakulata gondoskodik  az egész ország vérkészítményekkel való ellátásáról.A munka fontos területe a véradókról való gondoskodás. Itt jegyzem meg, hogy Finnországban a véradás önkéntes munka,semmilyen fizettség nem jár érte a vért adónak. A levett vér tesztálása és a vérből elállított különböző készítmények kórházak közötti elosztása a Vérszolgálat munkaterületeinek egyike. Itt van a Finn Kantasolurekisteri = Finn Össejtdonor regiszter gondoskodva az őssejt átültetésre szoruló betegek ellátásáról.

Az Ensiapu = Vöröskereszt elsősegély osztálya szervezi az elsősegélynyújtási tanfolyamokat az ország minden részén. Az elsősegélynyújtásról Finnországban  az a vélemény, hogy az olyan állampolgári ismeret, amit bárki = mindenki megtanulhat.Számtalan tanfolyamon tanítják többek között a különböző téli és nyári balesetekben, eszméletvesztésnél, kéz-és lábtöréseknél,  adandó elsö segítséget. Ezeken a tanfolyamokon nem csak felnőttek, hanem gyerekek is részt vesznek az iskolákban, nyári táborokban, többnapos kirándulásokon. A Vöröskereszt különböző kiadványokkal terjeszti az elsősegélynyújtás lehetőségeit.

Balesetet szenvedett cserbenhagyása és a munkahelyeken történt balesetek bejelentésének elmulasztása a büntetendő cselekedetek közé tartozik.

Finnország világviszonylatban is egyedülálló önkéntes szervezete a

Vapaaehtoinen pelastuspalvelu (VAPEPA) = Önkéntes mentőszolgálat.

 Ez egy 53 szervezet alkotta hálózat, melynek tagjai bármikor riaszthatók szerencsétlenségek és más krízishelyzetek idején.

VAPEPA = Önkéntes mentőszolgalat :földön,vízben, levegőben

Általában eltűnt személyes kereséséről van szó, de ők adnak katasztrófák esetén pszichés támogatást is az érintetteknek, úti baleseteknél irányítják az elterelő forgalmat és részt vesznek evakuációt igénylő esetekben is. A VAPEPA működik a földön, a vízben és a levegőben is. Az egyes, helyi  szervezetek közötti együttműködés szoros ami lehetővé teszi nagyszámú önkéntesek eredményes munkáját. A Vöröskereszt a szárazföldön történő működést koordinálja, a vízi segítségadás vezetéséért a Suomen Meripelastusseura = Finn Tengeri Mentőszolgálat felelős és a légi mentés szervezése a Suomen Lentopelastusseura = Finn Légi mentési Társaság hatáskörébe tartozik.  Tavaly a VAPEPA közel 600 alkalommal mozgósította önkénteseit a különböző mentési akciókra.

A Finn Vöröskereszten kívül az országban számos más szervezet is foglalkozik önkéntes munkával, ezekről legközelebbi levelemben lesz szó.

Judit Mäkinen

Forrás: