Kedves Olvasók!
Mai levelemben az okostelefonok országának egyik jelenségével foglalkozunk. .
Egy kis háttér:
Finnországban 1996-ban a Nokia cég mutatta be a Nokia Communicator néven forgalomba hozott okostelefont, nekem is volt szerencsém használni ilyen készüléket.
Az okostelefon -finnül älypuhelin (elüpuhelin) általános használata Finnországban a 2010-es években terjedt el. Az ilyen telefonok rövid idő alatt meghódították az országot. Az egyszerű telefonokat un. Okostelefonok váltották fel.
Ezek a manapság már mindentudó eszközök, talán mini- számítógépeknek is nevezhetők. Többféle árban kaphatók.
Lehet velük fényképezni és képeket küldeni, zenét és könyvfelolvasást hallgatni, térkép segítségével tájékozódni autóvezetési tanácsokat hallgatva, vérnyomást és pulzust mérni, lépéseket számolni, játszani, bankügyeket intézni, üzeneteket küldeni és fogadni, stb.stb.stb. Szinte kimeríthetetlen a lehetőségek száma.
A sokfélealkalmazási mód mindenkit új feladatok elé állított, meg kellett tanulni ennek az okos eszköznek a használatát. Közel sem mindenki örül annak, hogy az ilyen telefonnal alaposan meg kell ismerkedni és sokan vannak olyanok – főleg az idősebb korosztályhoz tartozók – akik kitartanak az egyszerű, régi kézi telefonok mellett.
Jelenleg már nagyon fiatal gyerekek – az általános iskola első osztályosai, sót napközisek is ! – is kapnak okostelefont. A szülök egy része ezt azzal indokolja, hogy szereti tudni hol van a gyerek az iskolai nap után addig míg ők nem érnek haza a munkanapjuk után. A finnországi, alacsonyabb osztályokba járó iskolásoknak viszonylag rövid a napjuk és órákig vannak egyedül, míg a szülök nem érkeznek haza. Ezzel kapcsolatban óhatatlanul is eszembe jut, hogy vajon hány generáció nőtt fel ebben az országban okostelefon nélkül.
A gyakorlat azt bizonyítja, hogy az okostelefon állandó használatának nem csak előnyei vannak. A telefonnal különösen a fiatalok körében függőségi kapcsolat jön létre. Idősebbek is szinte állandóan ügyeletes szolgálatot teljesítenek, éjjel-nappal elérhetők a hét minden napján. Idén tavasszal komolyan felmerült annak kérdése, hogy mi lesz az érettségizőkkel, akik a 6-órás írásbeli érettségi idején nem használhatnak telefont. Elvonási tüneteik lesznek-e, szoronganak-e, kibírják-e ezt az időt úgy, hogy nem írhatnak és nem fogadhatnak üzeneteket?
Annak idején orvosi körökben az volt a vélemény, hogy az ügyeletes munka nehéz és fárasztó. Ügyeletes szolgálat után mindenkinek szüksége volt arra, hogy pihenjen és ne legyen a nap minden órájában telefon mellett. Amióta az okostelefonok általánossá váltak, elmondható, hogy önkéntes ügyeletben van mindenki.
Minden túlzás nélkül állítom, hogy Finnországban szint minden iskolásnak van telefonja, a legtöbbnek okostelefonja. Kivételnek számítanak azok a tanulók, akiknek egyszerű telefonjuk van. Az okostelefonok okozta addikció sok iskolában okoz problémát. A pedagógusok többsége az órák alatti telefontilalom mellett foglal állást. Ennek magvalósítása azonban nem egyszerű ebben az országban, ahol az önrendelkezés joga egyike az állampolgárok legfontosabb jogainak.
Ha az osztályban egy tanuló is ellenzi a telefontilalmat, azt már nem lehet megvalósítani. A telefonhasználatot csak akkor lehet megtiltani, ha ehhez az osztály összes tanulója és azok szülei is beleegyezésüket adják. Ebbe a szülök sem egyeznek bele minden esetben.
Az iskolákban felmerülő problémák nem csak a pedagógusokat, hanem a tanulókat és az orvosokat is foglalkoztatják. Az elmúlt héten a televízió A stúdió című programja is foglalkozott ezzel. Silja Kosonen orvosnő véleménye szerint Finnországban törvénymódosításra van szükség, ami lehetővé tenné a telefontilalmat az iskolákban. Ez azért is nagyon fontos, mert a tanulási nehézségektől szenvedő iskolások száma az okostelefonok elterjedésével egyenes arányban növekedett.
Iskolai telefontilalom Franciaországban már 2018 óta érvényben van . Finnországban Lempäälä-ben a helybeli iskolában követelték a telefonokat egy külön dobozban gyűjteni össze az óra idejére. Ez ellen egy tanuló tiltakozott és a tilalmat nem lehetett megvalósítani.
Amikor az okostelefonok terjedése elkezdődött, a pedagógusok is probléma elött álltak. Az iskolákban a mai napig nincs egységes gyakorlat. Akkor azokban az iskolákban, ahol tilos volt az órák alatti telefonhasználat az osztályzatok azonnali emelkedését figyelték meg.
A pedagógusok körében végzett felmérés azt mutatja, hogy a legtöbben ellenzik a telefonok használatát a tanítás ideje alatt. A tanulók között is sokan támogatják a telefontilalmat. A gyakorlat azt mutatja, hogy a tanulási eredményeket negatívan befolyásolja az iskolában engedélyezett telefonhasználat. A telefonra való figyelés és óra alatt üzenetek fogadása, küldése csökkenti a figyelmet és a koncentrálást. A telefontól való függőség gyorsan kialakul és attól a legkevesebben akarnak vagy tudnak megszabadulni.
Kedves Olvasók!
Finnország sok mindenben fejlődött az utóbbi évtizedekben. Nem minden fejlődés jár kizárólag sikerrel. Ilyen a digitalizáció is, mely jelenleg az élet minden területén befolyásolja a hétköznapokat. Az digitalizáció gyors és erőteljes bevezetése és az ahhoz kapcsolódó eszközök általános használata megváltoztatta az egész társadalmat és a mindennapi életet. Erre egy példa az iskolákban elterjedt okostelefonok használata.
Judit Mäkinen
Forrás :
Hozzászóláshoz be kell jelentkezni!