Finnország az önkéntes munka országa. 373.levél  

Finnországi levél hazámból Finnországból szülőhazámba Magyarországra  

Kedves Olvasók! 

Mai bejegyzésemben a Finnországban történő önkéntes munkával lehet egy kicsit ismerkedni.  

Az önkéntes munka egyik motivációja az önzetlen segíteni akarás. Érdekes tény, hogy mind a segített, mind pedig a segítő profitál ebből a tevékenységből. A segítettben csökken az egyedüllét és elhanyagoltság érzése. A segítőben csökken a szükségtelenség és a használhatatlanság érzése. a finnül tudók itt tájékozódhatnak : vapaaehtoistyö.fi = önkéntes munka

Finnországban van egy szó, aminek rendkívül fontos a jelentősége, ez a szó az, hogy együtt = yhdessä. Az ország történelme ékes példája annak, hogy egy kis nép polgárai mire voltak képesek együtt egy támadó nagyhatalommal szemben. Minden könnyebb együtt, mint egyedül, ez a szó volt 2017-ben Finnország centenáriumi évének mottója. Együtt küzdtünk, együtt nélkülöztünk, együtt ünneplünk. Ez az a szó, ami megmagyarázza, hogy a finneknek kb. 40 %.-a végez önkéntes munkát.  

 Mi az önkéntes munka ? 

Ez a munkavégzésnek egy olyan formája, amihez nem társul fizetés. Ilyen munkát lehet privát személyek vagy közösségek javára végezni. Az önkéntes munka szervezője lehet az állam, de lehet egy egyesület, járás, város is. Az önkéntes munkának számtalan formája van, kapcsolódhat egészségi állapothoz, természethez, környezetvédelemhez, mentéshez, felvilágosításhoz, művészethez vagy sportesemények rendezéséhez. Szerepet játszik az ifjúsággal kapcsolatosan is.  

Milyen az önkéntes munka?  

Ez a munka nem lehet veszélyes és nem fenyegetheti a munkát Vego egészségét. A végzendö munka mennyisége korlátozott és ha 18 éven aluliak végeznek ilyen munkát az kizárólag könnyü munka.  

Ha valaki kiskorúakkal foglalkozik, tőle követelik a bűnügyi nyilvántartás büntetlenségről szóló hivatalos bizonyítványát. Élelmiszerekkel foglalkozóknak pl. Üzletekben, büfékben, kávézókban un. Hygieniaútlevélre (hygieniapassi) van szükségük, ezt egy elvégzett egészségügyi tanfolyam után lehet megszerezni.  

Milyen önkéntes munkákra van lehetőség Finnországban?  

A számtalan lehetőség közül most két területtel foglalkozunk, ezek az idősekkel és a gyerekekkel kapcsolatos önkénes munkák. 

 Idösekkekel kapcsolatos önkéntes munka 

Ennek a tevékenységnek régi gyökerei vannak. Egy 1883-ban alapított politikailag és egyházaktól   független szervezet, a neve Helsinki Missio jelenleg is aktív. Önkéntesei – több mint ezer !-  a 65 éven felülieket segítik abban, hogy csökkenjen az idősebbek magányossága. Az önkénteseket tanfolyamon képezik ki feladataikra. A tanagyagban nagy hangsúlyt helyeznek az intimitás tiszteletben tartására. 

Senioiripysäkki – Idösek megállója – beszélgetési lehetőséget nyújt, mely egyik formája a pszichoterápiának.  Ez történhet kisebb csoportokban vagy kettesben a beszélgető partnerrel. Haszna, hogy már maga a beszélgetés is könnyíthet egy-egy nehéz helyzeten és nem egy esetben megoldásra, vagy új lehetőségekre világít rá. Újabban megvalósítható az internet segítségével távbeszélgetés formájában is.  

Aamukorva – Meghallgat egy fül reggel  

Ha valaki már reggel korán ébren van és valami nyomja a lelkét, vagy egyedül érzi magát bizalmas beszélgetőtársra talál reggel 5-8 között ezen a telefonszámon: 09 2312 0210.  

A beszélgetés ára a telefonhálózat által meghatározott ár, 

Keikka apu – Ügyintézési segítség  

Ha üzletbe vagy pl. orvoshoz kell menni, lehet kísérőt kérni, ez nem kerül semmibe és nem kell egyedül menni.  

Digituki kotiin – Internethasználási támogatás otthon  

Nem könnyű eligazodni a különböző digitális eszközök, számítógépes programok világában.  

Önkéntes segít, meglátogat otthon és megtanítja a mai világban szinte nélkülözhetetlen eszközök használatát 

Együttes programok  

Ilyenek közé tartozik pl. az Énekeljünk együtt csoportos foglalkozás, amire sokan járnak szívesen.  

Összefoglalva elmondható, hogy a korona vírus járvány idején az idősek támogatása sokkal fontosabb lett, mint előtte. Ennek egyik oka, hogy távol lakó rokonok nem tudtak ú8gy segíteni, mint szerettek volna. Megemlítésre érdemes még az a tény is, hogy Finnország lakosainak negyed része – kb. 1 300 000 ember –  lakik egyedülés ezek között nagyon sok a 65-éven felüli lakos.   

Fiatalokkal kapsolatos önkénes munka  

Ezt a munkát számos szervezetben dolgozó önkéntesek segítik. Ilyenek pl. Az SOS Lapsikÿlä (SOS gyermekfalu), a Mannerheimin Lastensuojeluliitto (Mannerheim gyermekvédelmi szövetség) vagy a Pelastaka lapset (Mentsétek meg a gyermekeket) szervezetek +es az UNICEF finnországi Szervezete. 

Apu Chat – Beszélgetés 7-15 évesekkel  

Ez egy segélyszolgálat, melyet az SOS gyermekfalu önkéntesei tartanak fent. Olyan fiatalok vehetik fel a kapcsolatot minden nap 9-22 óra között az apu.fi címen, akik úgy érzik, hogy nincsenek biztonságban, esetleg valamilyen fenyegetéstől félve szoronganak és segítséget kérnek. Az apu szó segítséget jelent finnül.  

Sajnálatos tény, hogy Finnországban több tízezer olyan fiatal él, akik a szüleik problémái miatt szenvednek. Az Apu Chat 2020-ban indult a korona vírus járvány idején., amikor a fiatalok nem találkozhattak a nekik biztonságot nyújtó felnőttekkel a megszokott módon. A fiatalok hamar megtalálták ezt a lehetőséget és 2021 novemberi adat szerint több mint 40 000 alkalommal jelentkeztek a vonalon. Az önkéntes ügyeletesek szükség esetén felvehetik a kapcsolatot a gyermek védő (lastensuojelu )  szolgálattal.  

Segítség közös programok szervezésében  

Iskolai kirándulások, nyári táborok, sportesemények szervezésében sokszor van szükség önkéntes felnőttekre, akik ügyelnek a fiatalok biztonságára és az esemény biztonságos lebonyolítására.  

Lukumummit ja Lukuvarit – Olvasó Nagyik és Nagypapák  

Nálunk egyre többen vannak a külföldről ide költözött családok. Az országba  bevándorolt, finnül nem tudó   iskolás korú gyerekek egy évet töltenek kizárólag a finn nyelv tanulásával, ezután beillesztik öket  koruknak megfelelő finn iskolai osztályokba.  Ez azonban közel sem jelenti azt, hogy az ilyen gyerekek egy szinten vannak a velük egyidős finn tanulókkal. 

 Ezért a Jyväskylä-ben működő Nilo Mäki intézet kiterjesztette működését és az un. Lukumummit ja Lukuvarit  OLvas´+o Nagyik és Nagypapák 2015 óta -ez volt a nagy bevándorlási hullám ideje – már olyan gyerekekkel foglalkoznak, akiknek a finn 2. nyelvük az anyanyelvük után.  

Hetente egy alkalommal a nagyik és nagypapák iskolákba látogatnak el, ahol a tanárok által kiválasztott tanulókkal olvasnak együtt- kettesben  kb . fél óráig. Ha ez valakit jobban érdekel, nézzen be ebbe a levelembe: https://finnorszagilevelek.com/2018/03/07/olvaso-nagyik-es-nagypapak-227-level/ 

Kedves Olvasók ! 

A fenti rövid ismertetés csak érinti a Finnországban folyó önkéntes munkát. Okvetlenül említésre érdemesek azok a névtelen, ingyenes segítő munkát végző százezrek, akik nélkül sokkal nehezebb lenne az élet. Nélkülük nem kerülhetnének megrendezésre kongresszusok, nemzetközi vásárok, kiállítások vagy  sportesemények és cserkésztáborok,  

Nagyon fontos az a segítség is, amit ismerősök, barátok és /vagy szomszédok is adnak egymásnak pl. családi építkezéseknél vagy mezőgazdasági munkák elvégzésében.  

Utoljára és egyik legfontosabbként említem azokat a finn önkénteseket, akik az élet legkülönbözőbb kríziseiben segítik embertársaikat. Közöttük vannak fiatalok és öregek sőt gyerekek is.   

Vertaistuki – Sorstársi támogatás  

Nélkülük a különböző betegségekben szenvedőknek nem lenne hasonló betegségen átesett önkéntes támogatójuk. Szerepük az orvosokban való bizalom, a hosszú és nehéz kezelések elviselése és a gyógyulásba vetett hit felkeltésében és erősítésében sokkal nehezebb, nem egyszer lehetetlen lenne. 

Krízishelyzetekben mint pl.  tűzvészek, tömeges balesetek vagy hitelen és váratlan halál, esetleg öngyilkosság esetén szintén önkéntesek segítik a hozzátartozókat és a hivatalos szerveket  

Finnországban sajnos gyakoriak a tűzzel kapcsolatos szerencsétlenségek. Az önkéntes tűzoltók egész országot behálózó szervezetének segítségének nagyobb tüzesetek legyőzésében rendkívül fontos szerepe van.  Az ilyen tűzoltó egyesületek ifjúsági munkát is végeznek, igyekezve bevonni a fiatalságot az önkéntes munkába.  

Kedves Olvasók! 

Az önkénes munka jutalmazása nem anyagi. Mindenki, aki részt vesz önkéntes munkában tapasztalja, hogy a segítés öröme minden fizetésnél többet ér. 

Judit Mäkinen        

Forrás: