Finnországi levél hazámból Finnországból szülőhazámba Magyarországra
Kedves Olvasók !
A zene mindenkié mondta Kodály Zoltán Magyarország világhírű zeneszerzője és a zenei nevelés atyja. A zene univerzális, nem kell hozzá idegen nyelvek ismerete.
A zene nincs korhoz, időhöz vagy helyhez kötve. Mindenütt hallhatunk zenét, elég kimenni egy sétára .A madarak csicsergése mindenkit elkísér mindenhová.
Zeneszó mellett ünneplünk, örülünk, szomorkodunk, sírunk és gyászolunk. a zene nyugtat és bátorít a zene gyógyít
Mindenki részt vehet a zenével, még zenekari tagság sem kell a síppal, dobbal, nádi hegedűvel szóló zenéléshez. A zene nem követel abszolút hallást vagy operai szinten lévő éneklést.
Talán túlzás nélkül állíthatom, hogy a legtöbben szeretnek zenét hallgatni, még az un. “botfülűek is. Ennek egyik oka, hogy leírhatatlan a választék, az oratóriumoktól a metál zenéig , így mindenki talál olyan zenét aminek örül, ami felvidítja, amit szívesen hallgat.
Mai levelemben Finnországgal, a zene országával foglalkozunk.
Régi megfigyelés, hogy az újszülöttekre is hat a zene. Söt mi több, már a magzatok is érzékelik a zenét. Eino Partanen és munkatársai vizsgálták a zene hatását a magzatokra.
A résztvevő kismamák terhességének utolsó harmadában otthonukban rendszeresen hallgatták a Tuiki tuiki tähtönen = Csillogj villogj csillagocska dalt , ami itt hallható https://youtu.be/Vrn9dma0cm0. A megszületett kisbabák még 4 hónappal születésük után is reagáltak erre a zenére. Az eredeti beszámoló erről a kutatásról itt olvasható : Prenatal Music Exposure Induces Long-Term Neural Effects (plos.org)
A zene pozitív hatásáról számolnak be azok a vizsgálatok is, melyekben koraszülötteket[JM1] kezeltek zeneterápiával. A minimum 1500 gramm súlyú babák 30 percig hallgattak zenét és azt tapasztalták, hogy a zene jelentősen csökkentette a gyors pulzust
Azt is megfigyelték, hogy a kisbabák gyorsabban alszanak el, ha zene szól az ágy mellett. Ezt a célt szolgálják a felhúzós, kis zenejátékok.
Korán kezdődik a finn gyerekek kapcsolata a zenével, ennek több formája is van
Zeneovoda – musiikkileikkikoulu
Minden korosztály részére van ilyen foglalkozás. A 0-1 évesek hetente egyszer szüleik kíséretében 30 percig élvezik a zenés környezetet.
Az 1-3évesek már maguk is zenélnek, a 4-5 éveseknek saját zenekaruk is lehet. Ók már fellépnek az óvodai ünnepségeken.
Zeneosztály az iskolában
Az általános iskolákban vannak olyan osztályok, melyekben az átlagosnál több a zeneoktatás. Ezekben az osztályokban nem kötelező játszani valamilyen hangszeren, a sokan az éneket választják az iskolai kórusban.
Zeneiskolák (musiikkiopisto)
Elsősorban általános iskolai tanulókat szolgál, de a fúvós hangszereket és az éneket tanulók később is elkezdhetik zene tanulmányaikat ezekben az iskolákban. Leginkább magánórák segítségével oktatnak, a tandíj 100-450 euro között változik, legdrágbbak a főváros környéki magániskolák, melyek nem kapnak állami támogatást.
Magyar vonatkozásban a legfontosabb zeneiskola a kelet-Helsinkiben működő
Itä – Helsingin Musiikkiopisto
Itt kezdték el 1971-ben az időközben világszerte ismert magyar zeneművész és zenepedagógus testvérek Géza és Csaba Szilvay. Fiatal gyerekekből álló vonószenekarukkal a Finnországban alkalmazott Kodály módszer sikerével ismertették meg a zenevilágot.
A Szilvay fivérekről én is írtam itt : http://www.parlando.hu/2017/2017-6/Judit_Makinen-Szilvay.htm. Ennél részletesebben itt lehet olvasni : Szilvay_Geza.pdf
A Szilvay testvéreknek köszönhető a Finnországban működő Kodály társaság alapítása és a Kodály – hét megrendezése is.
Zenegimnázium (musiikkilukio)
Több finn városban van zenegimnázium, a legnagyobbak közé tartozik a Sibelius gimnázium Helsinkiben és a Madetoja gimnázium Ouluban ahol 350 diák tanul.
A Sibelius gimnázium 1906 óta működik, 530 tanulója közül a zene-vonalon 350-en tanulnak, a tánc-vonalon 80 és az un. általános vonalon 100 diák van. De kisebb helyeken is van lehetőség zenegimnáziumba járni. Ilyen pl. a finn népzene központjában Kaustinen-ben lévő zenegimnázium. A 4200 lakost számláló járás gimnáziumában zene-vonalon tanulók rendszeresen adnak hangversenyeket .
Klasszikus zenével kis gyerekek is ismerkedhetnek.
Ezt a célt szolgálta a Helsinki városi zenekar kezdeményezése. Első alkalommal 2000-ben kezdődött az un. kereszt-gyerekek programja . Ez gyakorlatilag azt jelentette, hogy abban az évben minden Helsinkiben született gyereket meghívtak hogy regisztráljanak a zenekar kereszt – gyerekeként . A meghívást a meghívott gyerekes családok 75 %-a örömmel fogadta el.
A kisbabák születésük után azonnal egy lemezt kaptak: Nallekarhu konsertissa/. Micimackó hangversenyen
Az első évben több helyen voltak kisebb hangversenyek, ahol a zenekar tagjai énekeltek a kisbabáknak. Ezután a programban résztvevő gyerekek hét éven át évente két alkalommal- tavasszal és ősszel- hangversenyre mentek szüleikkel. A műsor a gyerekek fejlődési szintjét figyelembe véve készült el, ők apránként ismerkedtek a klasszikus zenével.
Petra Piironen 2015-ben elkészült szakdolgozatában megállapítást nyert, hogy a programban részt vett gyerekek később is hallgattak klasszikus zenét, egy harmaduk havonta -vagy gyakrabban – jár klasszikus zenei hangversenyekre. Az összes résztvevő 71,4 %-a úgy gondolja, hogy a program felébresztette a klasszikus zene iránti érdeklődést.
Mindent összevetve úgy látszik, hogy a zenekara elérte céljait: felébresztette az érdeklődést a zene és a zenélés iránt, a családok részére együttes programot adott és ezzel támogatta a gyerekek fejlődését.
A legmagasabb zenei képzést a konzervatóriumok és a Helsinkiben működő Sibelius akadémia biztosítják.
A konzervatóriumokat az 1986-ban alapított központi szervezet:
Suomen konservatorioliitto -Finnország konzervatóriumainak szövetsége koordinálja.
Megtalálható a facebookon itt : https://www.facebook.com/konservatorioliitto/ A szervezethez – mely az Oktatásügyi minisztériummal szoros kapcsolatban áll – tartozó intézetekben a zenei képzésen kívül táncművészetet is lehet tanulni.Finnország 16 konzervatóriuma tartozik a szövetséghez, ezek az ország több részén működnek, közöttük :Joensuu, Kuopio, Kajaani, Kokkola, Lahti, Oulu, Pori.
Klasszikus zenén kívül konzervatóriumban lehet pop-zenét is tanulni.
A Pop & Jazz Konservatorio 1972 óta működik Helsinkiben
Ez az intézet egyike a legismertebb európai ritmikus zenével foglalkozó zeneiskoláinak. Ha Önök közül valakit jobban érdekel ez a főiskola, itt lehet tájékozódni róla angolul: https://popjazz.fi/in-english/
Végül a klasszikus zene egyik legfontosabb finnországi vára a
Sibelius Akadémia
Az Akadémia az északi országok legnagyobb ilyen típusú felsőoktatási intézete. Kilenc különböző programot követve lehet tanulni, 1500 az itt tanulók száma.
Egy kis történelem
Martin Wegelius (§846-1906) zeneszerző alapította 1882-ben a Helsingin Musiikkiopisto nevű zeneiskolát, melyet egészen a haláláig ö vezetett. Az intézet neve 1939 óta Sibelius Akatemia. Nevét Finnország legismertebb zeneszerzőjéről Jean Sibeliusról kapta, aki itt tanult 1885-1889 között, sőt az 1890-es években tanított is az intézetben.
Az Akadémia 1980 óta állami intézet, több részlege is van, ilyenek a Kuopio és Seinäjoki városokban működők. Amikor 2013-ban a finnországi felsőoktatási intézetek Taideyliopisto = Müvészegyetem néven tömörültek a Sibelius Akadémia neve Taideyliopiston Sibelius Akatemia lett.
Sok magyar zenész tanult itt, közöttük a Bogányi zenemüvész-család tagjai: Tibor, Gergely. Bernadett és Bence, Makovecz Pál.Alkalmakként magyar vendégoktatók is járnak a Sibelius Akadémián, 2019-ben Szabó Balázs orgonaművész tanított Helsinkiben. A Sibelius Akadémiának egy magyar – osztrák származású professzora is van 2006 óta, az ö neve Szilvay Réka hegedűművész.
Kedves Olvasók !
Finnország a zene országa is. Mindenféle zene országa, mindenki zenéjének országa, a népzenétől a klasszikus zenén át a modern pop-zenéig. Finnországban a zene az anyaméhtől a sírig kísér el mindenkit.
A jelenlegi nehéz helyzetben egyre több jelentősége van a zenének, a vigasztaló és reményt adó mindenki zenéjének. Remélem, hogy Önök is megtalálják a rohanó, bizonytalanná vált hétköznapokban segítő erőforrást a zenében.
Judit Mäkinen
- Prenatal Music Exposure Induces Long-Term Neural Effects (plos.org)
- https://www.terve.fi/artikkelit/elava-musiikki-vaikuttaa-edullisesti-keskosiin
- https://www.hel.fi/sibel/fi/sibelius-lukio
- https://helsinginkaupunginorkesteri.fi/fi/kummilapset
- https://helsinginkaupunginorkesteri.fi/fi/aikajana/historia/ensimmainen-kummilapsiprojekti-alkaa
- kandi-final (jyu.fi)
- https://www.skanska.fi/palvelut/referenssiprojektimme/58844/SibeliusAkatemia
Hozzászóláshoz be kell jelentkezni!