Finnországi levél hazámból Finnországból szülöhazámba Magyarországra
Kedves Olvasók !
Mai levelem az elsö ebben az új évben, ezzel elkezdödik a levelek írásának 10. éve- nem hittem volna 20019 novemberében, hogy így lesz. De remélem és örülök annak, hogy az elmúlt évek leveleivel közelebb hoztam Önökhöz ezt az országot, az én hazámat, ahol eddigi életemnek kétharmadát töltöttem.
Az újév kezdetén Arany János soraival üdvözlöm Önöket :
Kívül, belül maradjon
Békében az ország;
A vásárra menőket
Sehol ki ne fosszák.
Béke legyen a háznál
És a szívredőben.
Adjon Isten, ami nincs,
Ez uj esztendőben.
Arany János
A világ sok országában ünneplik a beköszöntö új évet, az ünneplés mindenütt sajátos és az adott országra jellemzö. Mai levelemben a finnországi újévi ünneplésröl lesz szó. Ilyenkor sokan visszagondolnak az elmúlt évre, úgy történt-e minden ahogy az év elején elgondoltuk vagy terveztük ? De legtöbbször nem úgy volt ahogy elöre elgondoltuk, mert ugye az ember csak tervez….
Egy kis történelem
Finnországban Szilveszterkor azaz az év utolsó napján is szaunáztak az emberek és ilyenkor a szaunavirgácsot a szaunázás után feldobták a szauna tetejére. A virgács fekvéséböl a tetön következtettek az új év termésére. Szalmát is dobtak a tetöre és minél több szalmaszál érte el a tetö legmagasabb pontját, annál jobb termésre lehetett számítani az új évben. Az új év idöjárását is megpróbálták elöre megjósolni a csillagok állásából, a hóréteg vastagságából és a hömérsékletböl.
Szemben december 24.-vel Finnországban Szilveszter napja nem munkaszüneti nap és bár január elseje pirosbetüs ünnep, nem zászlós ünnepnap. Szilveszternek nincs karnevál jellege, az utcai nagy ünneplést már az idöjárás sem teszi lehetövé, mivel a tél közepén vagyunk. Tavaly, azaz tegnapelött, 2017 dec. 31.-én ilyen volt az idöjárás az országban.

2017 december 31.
Az idöjárás azonban nagyon változó ebben az É-D irányban kb. 1300 km hosszú országban. A déli országrészeken is lehet farkasordító hideg ilyenkor. Utóbbi alatt nem a minusz 5-10 fokos hideget értjük mifelénk, hanem a minusz 25- 30 foknál hidegebb idöjárást. Finnország a végletek országa is lehet . Így pl. 1973-ban Ouluban – Helsinkitöl 600 km.-re északra – Szilveszterkor + 6,3 C fok volt és 1982-ben a Lappföldön Salla Naruskajärvi nevü helyén a hidegrekordot érték el ugyancsak Szilveszterkor minusz 43,5 C fokkal !
Szilveszteri ünneplés
Míg Karácsony kimondottan családi ünnep, az év utolsó napja inkább a barátoké. Sokan együtt töltik az estét baráti körben és a TV mellett emelik fel együtt a pezsgöspoharat az elmúlóban levö év utolsó perceiben. Ilyenkor mindenféle étel kerül az asztalra, de talán az egyik legáltalánosabb a virsli krumplisalátával. A finn krumplisaláta nem olyan mint a magyar, ide teszem a receptet, ha valakit érdekelne Önök közül.
Finn krumplisaláta ”Tarja húgom” receptje

Finn krumplisaláta
Mi kell hozzá ? ( Kb 6 személyre szóló adag )
- 6-8 krumpli
- 4 dl tejföl
- 1-2 hagyma
- 1-2 savanykás alma
- 1-2 kovászos uborka
- 1 dl majonnéz
- 1 evökanál mustár (nem csípös )
- fekete bors, só, cukor
Hogyan készül ?
A krumplit egyben puhára fözzük, ha kihült meghámozzuk és kis kockákra vágjuk. Kockákra vágjuk az almákat a hagymákat és az uborkákat is. Mindent összekeverünk a tejföllel és a mustárral, egy kicsit megsózzuk és izlés szerint egy kis cukrorral ( kb. 1- 2 kávéskanál ) és tört fekete borssal ízesítjük. Jégszekrénybe tesszük kb. 1 órával a tálalás elött.
Jó étvágyat !
A virslivel kapcsolatban egy finn tipp :
A virslit ne tiszta vízben fözzük, hanem egy füszeres lében, ami így készül:
A vizbe tegyünk egy húsleveskockát, egy darabokra felvágott hagymát , egy pár babérlevelet és 6-7 fekete borsot egészben. Ezt a levet elöször forróra fözzük és ebbe fözzük készre a virslit. A puhára fött hagymát is érdemes elfogyasztani, finom .
Újév ünneplése 2017-ben
Idén az ünneplés föleg a fövárosban és annak környékén volt nagyobb szabású, Helsinki központjában a Töölö városrészben levö tengeröböl partján levö nagy téren ( Kansalaistori / Állapolgárok tere ) népünnepély volt, amire az idöjárástól függöen 40 000-50 000 résztvevöre számítottak a rendezök. Mivel nem volt nagy hideg kb. 80 000 –en követték a színpadon szereplök elöadásait.
Szilveszter napján az ünnepély du 4-kor kezdödött az egész család ünnepsége formájában. Fél hatkor kisebb tüzijáték volt, a gyerekek tüzijátéka.

Gyerekek tüzijátéka
Ezután az ünneplés este 10- kor folytatódott több ismert finn zenekar fellépésével. A föváros környékén több kisebb városban is volt tüzijáték, ezek között Järvenpää, Kerava, Lohja, Porvoo és Sipoo lakosai is gyönyörködhettek a tüzijátékok látványában.
Az ország más részeiben is ünneplték az kezdödö új évet.
Mit hoz az új év ?
Sokan kíváncsiak arra, hogy mit tartogat részükre az új esztendö és szilveszterkor ezt “meg lehet jósolni” ólomöntés segítségével. Azaz lehetett, mivel jövöre már nem fogják árulni ezeket a kis ólomból készült szerencsepatkókat, melyeket a tüzhelyen megolvasztva és a masszát egy gyors mozdulattal hideg- vízes vödörbe öntve a vizben megdermedt ólomból kialakuló különbözö alakok árnyékképeiböl a jövöre lehetett következtetni.
Az ólmot a veszélyes hulladékokkal kell összegyüjteni és a kijelölt gyüjtöhelyeken kell leadni. Idén azaz 2018-ban ilyen probléma már nem lesz, mivel az ólom eltünik az üzletekböl, ezzel ennek a régi szokásnak vége lesz.
Ekologikus megoldás az ólom helyett cukrot használni így:
Személyenként 1 dl cukrot serpenyöbe öntünk és addig forrósítjuk, míg a cukor olvadni kezd. Nagyon óvatosan kell a forró cukormasszával bánni, mert az könnyen meggyulladhat. A megolvadt és enyhén barnára színezödött cukormasszát gyorsan öntsük a hideg vízba. Ha lassan dolgozunk, akkor nem jön létre nagyobb alakzat, hanem a cukor apró daradokra esik szét.

Ólom helyett cukor !
Ezekböl a formákból ugyanúgy lehet a jövöre következtetni, mint az ólomból. A cukor használatát ólom helyett az Etelä-Karjala Rádió már évekkel ezelött sikeresen próbálta ki. A cukornak az is az elönye, hogy “használat után” meg lehet enni . Hogy milyen biztonságosan lehet a jövöt megjósolni ebböl, annak eldöntését a Kedves Olvasóra bízom.
A környezet szempontjából az újévi ünneplés egyáltalán nem pozitiv. A tüzijátékok a vízbe és levegöbe Finnországban kb. 10 000 kg ! fémet juttatnak. A különbözö kis levegöbe jutott szemcsék az egészségre károsak. Többen megsérülnek a hibásan kezelt rakéták miatt, bár a szemsérülések azóta lényegesen csökkentek amióta védöszemüvegeket is árulnak a rakétákkal egy helyen, söt helyenként a rakétás csomagokhoz hozzátartozik a védöszemüveg is.

Védöszemüveg
Egy másik probléma az állatokkal kapcsolatos. Ez a probléma Finnországban közel sem olyan gyakori mint más országokban, ahol a kutyákat éjjel – nappal kikötve tartják az udvarokban és még egyszer egy évben sem viszik be öket a házba védett helyre. Az esetleges kutyaól nem ad elég védelmet a szinte háborús csatatérhez hasonló durrogtatás ellen. A szerencsétlen állatok pánikolnak és megijedve elszabaditják magukat majd elrohannak védelmet keresve. Helsinkiben egy szálloda- Clarion Hotel Helsinki Airport – – szívesen látta a kutyásokat szilveszterre, ez a szálloda a repülötér közelében van, azon a környéken a repülötér miatt tilos a rakéták használata.
Idén másodszor fogadtak szilveszterkor kutyás vendégeket itt és ezt a szolgáltatást 280 kutya –tulajdonos vette igénybe. Erre az éjszakára a szálloda tejes kapacitását már októberben eladták.
Az új év sokféle változást is hoz magával, de ezek csak kissé késöbb fognak kiderülni a gyakorlatban. Ezekröl egy következö levelemben lesz szó. Addig is a legjobbakat kívánva az új évre zárom mai soraimat
Judit Mäkinen
- Forrás :
- https://yle.fi/uutiset/3-10000992
- https://www.kotikokki.net/reseptit/nayta/151453/Tarja-siskon%20perunasalaatti/
- https://yle.fi/uutiset/3-9996931
- https://yle.fi/uutiset/3-8565936
- https://yle.fi/uutiset/3-10001319
- https://www.karjalainen.fi/uutiset/uutis-alueet/maakunta/item/93730-suosittu-lasten-ilotulitus-jalleen-uudenvuodenaaton-ohjelmassa-joensuussa
- https://yle.fi/ylex/uutiset/tiesitko_uudenvuoden_tina_onkin_lyijya_ilotulitteista_paatyy_10_000_kiloa_metalleja_ymparistoon/3-8562962
- https://yle.fi/uutiset/3-6060237
- http://www.iltalehti.fi/perheartikkelit/201712312200634896_pt.shtml
- https://www.karjalainen.fi/uutiset/uutis-alueet/kotimaa/item/166970-specsavers-valta-uudenvuoden-silmavammat,-nopeimmille-ilmaiset-suojalasit
Hozzászóláshoz be kell jelentkezni!