Finnország az ékszerkövek országa II. 355.levél

Finnországi levél hazámból Finnországból szülőhazámba Magyarországra

Kedves Olvasók!

Finnországgal, az ékszerkövek országával áprilisi levelemben foglalkoztam itt: Ebben a levélben a legfinnebb ékszerköröl, a spektrolitról olvashattak az érdeklődök. Mai levelem a legmisztikusabb ékszerköröl, az ametisztröl és a mindenkori finn elnök felesége részére a centenáriumi évben, 2017-ben elkészült berill ékszerről lehet olvasni. szól.

Egy kis történelem

Mit jelent az ametiszt szó?

Ez a szó görög eredetű és azt jelenti, hogy „nem részeg „. Azt hitték, hogy az ametiszt véd a részegségtől. Ez az optimizmus azt eredményezte, hogy gyakran a bort tartalmazó kis edényeket is ametisztból vájták ki.Finnországban ezt az optimizmust tükrözi egy ismert tervező Heikki Orvola professzor Miranda nevű kelyhe, melyet az Iittala gyár 140.születésnapjának tiszteletére ametiszt színben is gyártottak.

H. Orvola : Miranda kehely

Az 1971-ben tervezett kehely felületének levél szerű kidolgozásának célja az volt, hogy  a kehely a ráásó fényt szépen adja vissza.

Az Iittala gyár Alvar Aalto ismert vázáját is gyártja ametiszt színben

Hogy az ametiszt összefügg a józansággal abban jelenleg is hiszünk. Erre utal az anglikán egyház püspökeinek gyűrűje, melyben ametiszt van. Jelenleg is kaphatók az un. püspök-gyűrűk nagy ametiszt kővel. Feltételezik, hogy a papi gyűrűk utalnak az Apostolok cselekedeteiben ( 2 :15)  leírtakra :

Mert nem részegek ezek, ahogyan ti gondoljátok, hiszen a nap harmadik órája van ”

Püspök gyűrű

Katolikus szertartásokban is sokszor láthatók olyan keresztek, melyek ametiszt kövekkel díszítettek utalva a józansága és cölibátusra. Vannak ametisztből készült rózsafüzérek is.

Egy kis történelem

Francia költő,  Remy Belleau ( 1528-1577) írt Bacchusról- görög nevén Dionüszoszról-, a bor és kicsapongás istenéröl aki egy szép lány Amethyst kedvét kereste. A fiatal lány szerette volna megőrizni tisztaságát és Diana istennőhöz fordult segítségért, aki fehér kővé változtatta Amethystet. Bacchus meghatódott ettől az áldozattól és a köre bort öntött, amitől az gyönyörű, színes kővé változott.

Ametiszt Finnorzágban

Messze északon, az 1980-es évek végén a finn Lappföldön közelebbről Luostotunturihoz közel, Pelkosenniemi Lampivaara nevű helyén találták a legnagyobb ametiszt kristályt, ami 18 x 13 x 16 cm, súlya 3,7 kg. Az ottani ametiszt bányához  a parkolótól kb 2 km sétaút vezet.

Lampivaafra ametisztbánya bejárata

Télen Pendolino viszi a látogatókat a bánya bejáratához.Ez a bánya egész évben látogatható, a látogatók maguk is kereshetnek ametisztet emlékül. A belépődíj felnőttek részére 22 €, 3-15évesek : 12€, 3 éven aluliak ingyenesen léphetnek be,.Családi jegy : 56€, ez 2 felnőtt és 2 gyerek-15 éven aluliak. Még egy működő ametisztbánya is van az országban,ez Yli-Luosto ametisztbányája nem általános turista -hely.

Ametiszt ékszerek

Történelmi adatok szerint már az egyiptomiaknak is voltak ametiszt ékszerei, de csak a régi görög világban lettek ezek az ékszerek rendkívül kedveltek.Finnországban esokféle ametisztból készült ékszer kapható, a karkötőktől a függőkön és fülbevalókon át.

Kuvat

Kedves Olvasók !

A spektroliiten és ametiszten kívül Finnországban még sok ékszerkor van – rózsakvarc, topáz, hegyikristály – kb. százféle ékszerkövet tartanak számon. Főleg amatőrök találják ezeket és kisebb ékszergyártók készítenek ezekből ékszereket.

Hogy hol találtak Finnországban ékszerköveket azt ezen a térképen lehet látni.  

A finn ékszerkövek között fontos helyet foglal el a berill.

Luumäki-ben, közelebbről  Etelä-Karjala tájvidékén találták ezt az ékszerkövet, melyből 2017-ben, Finnország centenáriumának évében készült a mindenkori finn elnök feleségének tervezett, állami tulajdonban levő  ékszer- kompozíció.A nyakékhez  fülbevaló is tartozik  Jenni Haukio, Niinistö finn elnök felesége viselte előszór ezt a gyönyörű nyakéket.

 Az ékszerhez felhasznált fém Lemmenjokiban talált aranymosás aranya. Az ékszert Heli Kauhanen művésznő tervezte és Joha Loikala aranyműves készítette el. Az ékszer ismeretlen adományozó   megrendelésére készült és Ö a centenarium évében adományozta az államnak.

Kő -klubbok

Az elmúlt évtizedekben megélénkült az ékszerkövek iránti érdeklődés és őket Finnországban  az 1977-ben alapított egyesület Suomen Jalokiviharrastajain Yhdistys ry. (SJHY) – Finnish Gem Hobbyists´ Society reg. soc. tömöríti, jelenleg kb. 1000 tagot számlál.  

Az egyesület célja, hogy elősegítse a kövek jobb ismeretét, tanítsa a kövek csiszolásának fortélyait és kommunikációs fórumot biztosítson az egyesüket tagjai részére. Ennek érdekében rendeznek kirándulásokat a bányákba, múzeumokba és kiállításokra. A KIVI (Kö ) nevű ujságot évente 4 x adják ki, az újság idei első száma már megjelent.

2022.1. szám

Kedves Olvasók !

Mindnyájan tudjuk, hogy a finneknek rendkívül erős, ősi kapcsolata van a természettel, annak minden jelenségével. Erre egy példa a fenti levelem.

Judit Mäkinen


Forrás:

Vélemény, hozzászólás?

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.