Május elseje Finnországban 354.levél

Finnországi levél hazámból, Finnországból szülőhazámba Magyarországra

Kedves Olvasók!

Április véget ért,  Finnországban is kezdődik a tavasz. Az ezzel kapcsolatos első ünnep május elseje, a neve nálunk Vappu. Ezzel a témával foglalkozik mai levelem.

Vappu /Május elseje

Május elseje és az ahhoz tartozó ünnepségek Finnországban főleg  a fiatalság és  a tavasz ünnepe, egyben a finn  munkásosztály ünnepe is. Hivatalos zászlós ünnepként május elseje 1979 óta ünnepeljük ezt a napot. Május elseje karneváljellegű, a hosszú tél elmúlása felett érzett öröm és a tavasz beköszöntésének, a természet megújulásának ünnepe.

Egy kis történelem

Május eleje a tavaszi- és nyári napéjegyenlőség között, középen van, Európában a kelták és a germánok is ünnepelték a tavasz kezdetének ünnepét, melyhez a nagy máglyák égetése szervesen hozzátartozott, attól a hiedelemtől vezetve, hogy a máglyák a háziállatok termékenységére jó hatással vannak.

Finnországban is gyújtottak máglyákat, ezekkel és csengők hangjával próbálták a rossz szellemeket távol tartani. Az ünnepségeken táncoltak és házilag készített üdítő italt, ittak, ennek a neve sima ( =szima).

Az általános hiedelemmel ellentétben május elseje, mint a munkásosztály ünnepe nem szovjet szülemény, hanem amerikai, ui. az Amerikai Egyesült Államokban -ban rendezték azokat a nagy felvonulásokat 1886 május 1.-én, melyeken a gyári munkások a nyolcórás munkanapot követelték. A tüntetők és a rendőrök közötti összecsapások halottakat is követeltek. A munkások 2. internacionáléja döntött 1889-ben úgy, hogy ezekre az áldozatokra 1890 től minden május elsején fognak emlékezni világszerte.

Finnországban 1944 óta érvényes az a törvény, mely biztosítja a május elsejei szabadnapot. Itt május elseje a tavasz kezdetét jelenti elsősorban és ennek megfelelően vidám, sajnos nem egyszer korlátlan ünneplést hoz magával. Míg régen az alkohol  tilos volt nyilvános helyeken, manapság szinte patakokban folyik a pezsgő a parkokban, bármilyen időben. Az időjárás itt május elsején még  nem garantáltan tavaszias, nemegyszer vannak még átmeneti havas-eső záporok, a hóesés sem tartozik a legnagyobb ritkaságok közé.  Még itt  Délfinnországban is lehet ilyen idő május elsején!

Mit jelent a Vappu név?

Ez a név a 700-as években, Bajorországban élt apácafőnöknő, Valburg nevéhez füzödik akit május elsején nyilvánított szentté az egyház.

Valburg

Ez a nap Valborg /Vappu névnapja is egyben. Vappu napja Finnországban, Svédországban, Észtországban, Németországban és Lettországban régi ünnepnap. Vappu egyben finn női név is, a mai napig használatos, de mint sok minden, ez a név  jelenleg kissé  “kiment a divatból”, az általam ismert Vappu-k a 80-as éveiket tapossák.

Hogy ünneplik a finnek május elsejét?

Az ünnepségek május elsejének idusán, április 30.-án azzal kezdődnek, hogy a Helsinki piacterén álló Havis Amanda nevű női szoboralakot ünnepélyesen megfürdetik habfürdővel és a fejére a Finnországban használatos, az érettségizettek fehér sapkáját teszik.

Ez a vidám esemény délután 6-kor kezdődik, a televízió egyenes adásban közvetíti. Rengeteg néző figyeli ezt, a szobor magas, mint a mellékelt kép is mutatja, csak daruval lehet megközelíteni, ez már magában véve érdekes mutatványnak számít.  Minden évben más-más egyetemi kar diákjai végzik ezt a ?

Havis Amanda szobra egy szökőkút közepén áll, 1908 óta díszíti Helsinki déli kikötőjéhez közeli nagy piacteret és Ville Vallgren szobrász műve. Annak idején ez volt az első, meztelen, nyilvános helyen álló, női szobor Helsinkiben és felállítását az akkori erkölcsök szerint kisebb fokú botránynak tartották egyes polgári körök. Ennek egyik fontos oka az volt, hogy a helybeliek a Helsinki patikus lányát vélték felismerni a szobor női alakjában.

ilyenkor  repdesnek a színes léggömbök, árulják a mindenféle sípot, dobot és nádi hegedűt?

Vappi-piac

A különben tartózkodónak nevezhető finnek a parkokban  a város minden részén ünnepelnek, pezsgősüvegek dugói durrognak és mindenki, aki valamikor is érettségizett, fehér sapkát visel.

Érettségizettek sapkája

A legnagyobb szabású ünneplés Helsinki déli kikötőjéhez közel, a Kaivopuisto parkban történik a Csillagvizsgáló tornyán levő kis dombon a Tähtitornin mäki-n (tähti =csillag, torni=torony, mäki=domb). Fehér sapkát az 1870-es évek vége óta mindenki kap,  aki sikeresen érettségizett, kiosztásuk az iskolai évzáró ünnepségen történik. Ezt a sapkát később szinte kizárólag csak május elsején viselik.

Vappu napján nyílik a Vidámpark Helsinkiben és ezen a napon ingyenes a belépés minden korosztály részére.

Piknik a Csillagvizsgáló tornya parkjában

Május elsején reggel tömeges piknik van Helsinkiben a Tähtitorninmäki/ Csillagvizsgáló körül elterülő nagy parkban. Nem akármilyen kisebb családi kirándulásról van szó, ide nagy készülődés után mennek a családok, baráti körükkel egyetemben.

Hagyományosan mindenféle heringes és lazacos szendvics és pezsgő képezi a reggelit. Az ünneplés sokszor féktelen ivásba torkol és csodák csodájára a legtöbb kisbaba Finnországban a következő év február-márciusában születik J.

Végezetül a májusi ital, a Vappusima készítésének receptje. Bármikor lehet készíteni, sokkal olcsóbb, mint az üzleti üdítő italok és mivel semmilyen mesterséges édesítő-savanyító-konzerváló- vagy festékanyagot nem tartalmaz még sokkal egészségesebb is, mint az üzletben készen kapható frissítők. Alkoholtartalma szinte a 0-val egyenlő, gyerekek is fogyaszthatják.

Vappusima

Májusi ital: Vappusima

Mi kell hozzá?

8 l víz
 600 g cukor
2 dl cukorszirup (ha nincs az se baj, lehet barna cukorral is helyettesíteni.
3 db citrom – ha kicsik, akkor 4 db
Negyed kávéskanál élesztő
mazsola

Hogy csináljuk?

A cukrot és a  szirupot egy nagy fazékba tesszük és a vízből kb. 1 l-t felforrósítunk, és a cukorra öntjük.

A citromokat nagyon alaposan megmossuk forró vízben, mivel a héjukban sok vegyszer is lehet, vékonyan meghámozzuk úgy, hogy a héjnak csak a legfelszínesebb sárga része legyen és ezeket a héjforgácsokat a cukros oldatba tesszük.

A citromhéj fehér, puha részét késsel lekaparjuk a citromokról és kidobjuk (mert ez keserű) majd a citromokat gerezdekre vágjuk, és az edénybe tesszük, ezután  a maradék hideg vizet ráöntjük a keverékre.

Addig kavargatjuk, míg a cukor teljesen feloldódik és a langyos oldatba belemorzsoljuk az élesztőt.

Egy éjszakán át állni hagyjuk szobahőmérsékleten, akkor megindul az erjedés az élesztő és a meleg hatására.

A következő nap  tisztára mosott üvegekbe (kb. 10 üveg kell)  egy-egy kávéskanál cukrot és 3-4 mazsolát  teszünk. Az oldatból kiszedjük a héjakat és a kiázott citromgerezdeket, majd az oldatot az üvegekbe töltjük, az üvegeket lezárjuk.

Az üvegeket hűvös helyre tesszük- pl. jégszekrény és 2-3 nap múlva, amikor a mazsolák feljöttek az ital tetejére készen is van a sima.

Vigyázat! A már kinyitott üvegeket nem szabad újra lezárni, ha nem fogyott el az egész ital, mivel az erjedéskor keletkező gáz szétrobbanthatja a lezárt üveget. A legjobb azonnal elfogyasztani az üveg tartalmát.

Ebből az adagból kb. 10 üveg sima lesz. A legjobb izű a sima készítése után  kb. 5-6 nap múlva, általában addigra már el is fogyott?.

Újabban gyárilag is készítik a Sima-t, de annak nincs olyan jó íze, mint az otthoninak. Ez az ital – mely régen ünnepi italnak számított –  kimondottan május elsejei üdítő, innét jön a neve: Vappusima.

Ha sötétbarna  cukorszirup is van, benne- tulajdonképp hozzá tartozik – akkor a kész sima színe aranysárga, a gyári sima alkoholtartalma kb. 0. 8 %, de van természetesen teljesen alkoholmentes sima is, melyet a gyerekek is ihatnak.

Május 1.-I felvonulások

Május elsején több felvonulás is van Helsinkiben és a politikai pártok vezetői tartanak szónoklatokat. De ezek elhomályosulnak Helsinkiben  a csillagvizsgáló dombján tavaszt ünneplő vidám tömegrendezvény mellett.

.Kedves OLvasók !

Két év csendes Vappu-ja után idén ugyanúgy folyt az ünneplés mint valamikor az un. régi jó idökben. Mindnyájuknak szép tavaszi napokat és mindnyájunknak békét kívánva szívélyes üdvözlettel

Judit Mäkinen

Forrás:

Judit Mäkinen
Finnország

Vélemény, hozzászólás?

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.