Finnországi levèl hazámból Finnországból szülőhazàmba Magyarországra

Kedves Olvasók!

Szeretettel köszöntöm Önöket ezzel a szép verssel az új év első napjának estéjén remélve, hogy mindnyájan egészségesen kezdik ezt az évet. 

Kányádi Sándor: Csendes pohárköszöntő újév reggelén

Nem kívánok senkinek se
különösebben nagy dolgot.
Mindenki, amennyire tud,
legyen boldog.
Érje el, ki mit szeretne,
s ha elérte, többre vágyjon,
s megint többre. Tiszta szívből
ezt kívánom.
Szaporodjon ez az ország
Emberségbe’, hitbe’, kedvbe’,
s ki honnan jött, soha, soha
ne feledje.
Mert míg tudod, ki vagy, mért vagy,
vissza nem fognak a kátyúk…
A többit majd apródonként
megcsináljuk.
Végül pedig azt kívánom,
legyen béke. –
Gyönyörködjünk még sokáig
a lehulló hópihékbe’

Egy új év elején szokás visszagondolni az elmúlt évre és sokan terveket is szövögetnek az újévre. Az ilyen tervekkel kapcsolatban óhatatlanul is eszembe jut, hogy: Ember tervez …..

Az elmúlt év nem tartozott a legboldogabb évek közé, még az világ un. legboldogabb országának nevezett Finnországban sem. Ennek legfontosabb oka a koronavírus-járvány. Váratlan és kiszámíthatatlan vírus-variánsok felbukkanása új kihívások elé állított mindenkit, elsősorban az egészségügyben dolgozókat. Az állandó veszélyben dolgozók hosszú munkanapjai, a betegek ellátásán kívül a fertőző források utáni kutatás és a megbetegedettek környezetének felderítése óriási feladat.

Ezt fokozta, hogy sajnos sokan vannak az olyanok, akik önrendelkezés címén nem oltatják be magukat. Ilyenekkel még az egészségügyben dolgozókkal is találkozunk. Hogy az oltás miért veszélyesebb, mint a milliók halálát okozó világjárvány azt én nem értem. Hogy valakinek joga van arra, hogy másokat megfertőzőn az is a számomra érthetetlen dolgok közé tartozik azzal együtt, hogy az intenzív osztályok túlterhelése miatt sok fontos műtét elhalasztása nem érdekli azokat, akik oltatlan állapotuk miatt súlyosan megbetegedve  elfoglalják az intenzív osztályok ágyait.

A járvány miatt bezárt munkahelyek nem egy vállalkozás végét jelentették. A távoktatás mind a tanárok mind pedig a tanulók pszichés állapotára is hatással volt. Az otthondolgozás nem egy családban sok problémát hozott magával, a kis lakásokban az otthon sürgölődő gyerekek társaságában majdnem lehetetlen helyzetet jelentett sok szülőnek.

De vajon mi vár ránk az új évben?

Jelenleg talán elmondható, hogy nem tudunk semmi biztosát. A legfontosabb  nyitott kérdések közé tartozik, hogy vajon megszűnik-e a járvány az oltottak számának erős fokozódàsával? A járvány azért kulcskérdés, mert jelenleg az èlet minden területét befolyásolja.  

Mit tehetünk mi az új életformában?

Elsősorban nem szabad panaszkodni és siránkozni. Gondoljunk arra, hogy a legtöbbünknek van otthona, ahol meleg és világos van és van mit enni is. Az idősebbek már átmentek sokkal nehezebb, igazi háborús körülményeken. Hányan vesztették el az otthonukat bombázás vagy kitelepítés miatt, hányan haltak meg a hideg vagy az élelem hiánya miatt? Hányan várták hiába családtagjaikat a haláltáborokbòl ?

Finnországban százezrek lettek földönfutók a II. világháború után elvesztve mindenüket a megváltozott országhatárok miatt. Az akkori harcterekről a mai napig hozzák vissza a hősi halottak csontjait. És ahogyan ök alkalmazkodtak a megváltozott körülményekhez és kezdték újra a életüket mi is túléljük ezt a nehéz időszakot. Gondoljunk Madách Imre örökérvényü szavaira : “Mondottam ember: küzdj és bízva bízzál. “

Bele kell törődni abba, hogy belátható időn belül – vagy talán soha – nem lesz úgy, ahogy volt. Mivel én öreg vagyok, itt eszembe jut a világháború után sokat hallott “majd ha újra jó világ lesz “frázis – és soha nem lett olyan “jó világ”.  

Megpróbálhatunk oltatlan ismerőseinkkel óvatosan, tapintatosan és semmi esetre sem agresszívan beszélgetni az oltásról. 

Ennek esetleg van jelentősége az oltás elleni félelem leküzdésében és az oltással kapcsolatos tévhitek eloszlatásában. Sajnos azért írom, hogy esetleg mert vannak olyanok is akik nem akarják hallani a bizonyított tényeken alapuló érvelést. Ök  egészségesek és egyben minden ellen immúnisak, millió embertársaik halálát un. normálisnak tartják, hiszen senki nem él örökké.

Meg kell tanulni élni az új körülmények között.

Oltásra kell menni, szükség esetén tesztre kell menni, távolságot kell tartani. Nem találkozhatunk csoportosan úgy, mint “régen”. Sajnos ez a fiatalokat is érinti, ők talán jobban szenvednek ettől, mint az idősek. De az utóbbiak magányosságának érzése fokozódik. Akiknek valamilyen dementáló betegségük van nem értik miért maradtak egyszeriben látogatók nélkül, talán már elfelejtették őket?

“Segíts magadon, megsegít az Isten” – mondja a tanács. Milyen igaz. Igen, segíthetünk magunkon és ezzel másokon is.

De vajon hogyan segíthetünk magunkon?

Erre az új kommunikációs formák sok lehetőséget adnak. Kulcsszerepe van az internetnek. Sajnálom azokat, akik elzárkóznak ettől a lehetőségtől, bár elérhetők lennének számukra a számítógépek vagy /és az okostelefonok. A bezártság és ezzel egyidejűleg a külvilág iránti érdeklődés hiánya  nem egy betegség forrása.

Lehet telefonálni, sőt úgy is, hogy látjuk egymást. Erre remek lehetőséget ad a Skype – internetes telefonálási program.

De Skype nélkül is felemelhetjük a telefonkagylót. Ne arra várjunk, hogy minket hívjanak fel, mi legyünk aktívak. Mindenki örül egy ismerős hangnak, egy “hogy vagy ?”-nak.

Lehet csoportos távtalálkozást szervezni pl. a Zoom vagy a Teams programok segítségével.

Az interneten olcsóbban olvashatunk újságokat, ami nem csak pénzmegtakarítást jelent, hanem egyben kevesebb szemetet is.

Hallgathatjuk többet a rádió híreit, nézhetünk több pl. a természettel foglalkozó televíziós programot.

Elővehetünk még otthon a könyvespolcon fekvő, soha el nem olvasott könyveket. Most van idő az olvasásra.

Rendezhetjük a mindenféle dobozban összegyűjtött régi fényképeket. Talán még tudjuk mikor készültek és kik vannak a képeken.

Beszélgethetünk családunk fiatalabb tagjaival a saját családunkról, hiszen közöttük többen is vannak, akiknek semmilyen fogalmuk nincs felmenő rokonaikról. Fiatalon nem gondolunk sem az öregségre, sem a múltra. Mivel a tegnap mögöttünk van és a holnapot nem ismerjük ezért ma kell élnünk. Ezt a mai életet korlátozza a vírusjárvány.  

A  tilalmak nem tiltják a kisebb társaságokat, hárman-négyen játszhatunk közösen társasjátékot, ez elvonja a gyerekeket/unokákat az okostelefonok világától. Akár egyedül is elkezdhetünk egy kirakós játékot.

Ha van kártyás ismerősünk kártyázzunk együtt, ha nincs, a pasziánsz is megteszi.

Üdvözölhetjük a szomszédainkat, köszönhetünk egymásnak a liftben.

Még egy valami van, ami nagy örömet jelent mindenkinek. Ez a személyes kézzel írt levél. Még akkor is, ha nem érkezik meg pillanatok alatt és nincs vidám képekkel teletűzdelve. Vajon közülünk ki és mikor írt kézzel levelet?  

Kedves Olvasók!

Az előttünk álló évre mindnyájuknak elsősorban jó egészséget kívánok. Kívánok jó baráti beszélgetéseket. Kívánok sok apró örömet, ezekben rejtőzik az igazi öröm. Örüljünk minden reggelnek, minden napsugárnak, minden tavaszi virágnak, minden madárdalnak.

Utoljára, de közel sem utolsó sorban örüljenek velem – az immár 12 éves Finnországi levelek írójával – annak, hogy az elmúlt évben közelebb kerültek egy hidegnek, egzotikusnak és furcsának tűnő országhoz, ami igazában nem hideg és így a leveleim segítségével belepillantva a finnországi élet és kultúra sokoldalúságába már nem is olyan egzotikus és furcsa ugye?

Mindnyájukat szeretettel üdvözölve B.U.È.K

Judit Mäkinen