Finnországi levél hazámból Finnországból szülőhazámba Magyarországra
Kedves Olvasók!
Immár több mint 11 éve írom rendszeresen a Finnországi levelek című levélsorozatot. Ezekben a politikai tartalmat és személyes életemmel kapcsolatos információt nélkülöző levelekben törekszem arra, hogy Finnországot lehetőleg sokoldalúan mutassam be Önöknek. Az északi országok közül feltételezhetően Izland és Finnország a kevésbé ismertek. Közép-Európából a legtöbben legszívesebben dél felé utaznak és az északra vonatkozó hiányos ismeretek miatt az itteni kultúra is az ismeretlenek közé tartozik.
A zord időjárás és a bizonyos fokú földrajzi elszigeteltség miatt az északi országokban- és itt főleg Finnországa gondolok – az emberek közelebb kerülnek egymáshoz és kialakulnak olyan működési formák, amik nagyban különböznek a deli országoktól. Míg délen az együttlét inkább a társadalmi kapcsolatokra vonatkozik, Finnországban az együttlét elsősorban már régebben is az együttes munkát jelentette.
Mai levelemben a finnországi önkéntes munkával foglalkozunk. A téma sokrétűsége miatt két levelet írok erről, ez az első level.
Egy kis történelem
Az együttes, fizetség nélküli munkának sok formája volt és van. Finnországban az 1800-as években létrejött szervezetek hozták létre az önkéntes alapon történö munkavégzést, ami lehetett fizikai vagy szellemi munka.
Helsinkiben a Diakonissza Intézetet (Diakonissssalaitos) 1860-ban alapították és az Üdvhadsereg ( Pelastusarmeija ) 1889-ben kezdte el finnországi működését. Ezek a szervezetek több területen működtek főleg szociális munka és népművelés volt a profiljuk ´s gondoskodtak a nök aktiválásáról bevonva őket a társadalmi munkába.
Az egyik fontos formája az önkéntes munkának az un. talkootyö = kalákamunka.
Egy közösségben lakók kölcsönösen segítették egymást a nagy munkákban pl. házépítésben, aratásban, Ez manapság is a bevett szokások közé tartozik. Csekély tíz évvel ezelőtt hosszasan írtam erről az önkéntes munkáról akkori levelem itt olvasható : http://www.magyarfinntarsasag.hu/index.php?ugras=hirolvaso&hirszama=51116&nyelv
A II. Világháború éveiben, amikor a finnek a független Finnországért harcoltak az egész világ elött ismert lett a finn fiatalok – 16 évesek és fiatalabbak- önkéntes megmozdulása. Ez nemzetközi önkéntes mozgalmat váltott ki, amiben a magyarok is részt vettek.
Azokban az években a nők szerepe döntő volt a hátországról való gondoskodás terén és a önkéntes nöi szervezetben – neve :Lotta Svärd – ezrek vettek részt. Az alsó korhatár 12 év volt, ehhez szülőii engedély kellett.
Azokban az években a finnek hittek az összefogás és együttes munka erejében, de ez a hit ma is él Yhdessä = Együtt volt a 2017-es évben, a centenárium évének mottója :
Önkéntes munka manapság
Finn Vöröskereszt- Suomen Punainen Risti
Az ország legnagyobb önkéntes szervezete, melynek 86 000 tagja van ebböl a fizetett munkaerő : 2000 személy .A szervezet 12 alosztálya 500 helyen működik az országban.




Veripalvelu = Vérszolgálat nevű alakulata gondoskodik az egész ország vérkészítményekkel való ellátásáról.A munka fontos területe a véradókról való gondoskodás. Itt jegyzem meg, hogy Finnországban a véradás önkéntes munka,semmilyen fizettség nem jár érte a vért adónak. A levett vér tesztálása és a vérből elállított különböző készítmények kórházak közötti elosztása a Vérszolgálat munkaterületeinek egyike. Itt van a Finn Kantasolurekisteri = Finn Össejtdonor regiszter gondoskodva az őssejt átültetésre szoruló betegek ellátásáról.
Az Ensiapu = Vöröskereszt elsősegély osztálya szervezi az elsősegélynyújtási tanfolyamokat az ország minden részén. Az elsősegélynyújtásról Finnországban az a vélemény, hogy az olyan állampolgári ismeret, amit bárki = mindenki megtanulhat.Számtalan tanfolyamon tanítják többek között a különböző téli és nyári balesetekben, eszméletvesztésnél, kéz-és lábtöréseknél, adandó elsö segítséget. Ezeken a tanfolyamokon nem csak felnőttek, hanem gyerekek is részt vesznek az iskolákban, nyári táborokban, többnapos kirándulásokon. A Vöröskereszt különböző kiadványokkal terjeszti az elsősegélynyújtás lehetőségeit.
Balesetet szenvedett cserbenhagyása és a munkahelyeken történt balesetek bejelentésének elmulasztása a büntetendő cselekedetek közé tartozik.
Finnország világviszonylatban is egyedülálló önkéntes szervezete a
Vapaaehtoinen pelastuspalvelu (VAPEPA) = Önkéntes mentőszolgálat.
Ez egy 53 szervezet alkotta hálózat, melynek tagjai bármikor riaszthatók szerencsétlenségek és más krízishelyzetek idején.
Általában eltűnt személyes kereséséről van szó, de ők adnak katasztrófák esetén pszichés támogatást is az érintetteknek, úti baleseteknél irányítják az elterelő forgalmat és részt vesznek evakuációt igénylő esetekben is. A VAPEPA működik a földön, a vízben és a levegőben is. Az egyes, helyi szervezetek közötti együttműködés szoros ami lehetővé teszi nagyszámú önkéntesek eredményes munkáját. A Vöröskereszt a szárazföldön történő működést koordinálja, a vízi segítségadás vezetéséért a Suomen Meripelastusseura = Finn Tengeri Mentőszolgálat felelős és a légi mentés szervezése a Suomen Lentopelastusseura = Finn Légi mentési Társaság hatáskörébe tartozik. Tavaly a VAPEPA közel 600 alkalommal mozgósította önkénteseit a különböző mentési akciókra.
A Finn Vöröskereszten kívül az országban számos más szervezet is foglalkozik önkéntes munkával, ezekről legközelebbi levelemben lesz szó.
Judit Mäkinen
Forrás:
- https://www.inkoo.fi/inkoo_tiedottaa/ajankohtaista/nain_juhlimme_suomi_100_vuotta_inkoossa.6995.news
- https://kahdeksas.fi/artikkeli/jokaiselle-l%C3%B6ytyy-tapa-auttaa
- https://www.ecraft.com/fin/referenssit/suomen-punainen-risti
- https://www.punainenristi.fi/ensiapu/ensiapuohjeet/
- https://yle.fi/uutiset/3-6082179
Kedves Judit!
Remek összefoglalót kaphattunk tőled.Nagyon szépen, jól szervezett önkéntes tevékenységekről írsz.
Az a jó ( többek között ) ebben a munkában, h. összekovácsolja a közösséget.
Néhány éve még magam is aktívan műveltem. Messze a legidősebb voltam a csapatban. Máig is jólesik, h. a fiatal önkéntesek keresnek, hiányolnak.
Jó és igen hasznos tevékenység.
Üdvözlettel. Lia.
KedvelésKedvelés