Rövid a nyár Finnországban

 

Kedves Olvasók !

Azt mondja a finn mondás, hogy amit/akit szeretünk annak több neve is van. Ez nem csak a családtagokra vagy a barátainkra vonatkozik.  Állatoknak is lehet több neve pl. Finnországban a medve ismert karhu, otso, kontio, ohto és mesikämmen néven is. Utóbbi mézestenyeret jelent: mesi = méz, kämmen ( kiejtés : kemmén) tenyér.

A nyár is több néven ismert: a nyár elejének neve  = kevätkesä (kiejtés kévetkése) közepe a keskikesä (keszkiése) és a vége

loppukesä vagy syyskesä (szüüszkése)= nyár vége

vagy szószerinti fordításban: „ösznyár”. Nálunk most  elkezdödött a finn nyár utolsó része. A nap sokszor süt, de már nincs olyan ereje mint a nyár elején. Az évnek ezt a szakaszát leginkább a vénasszonyok nyarához lehet hasonlítani.

Syyskesä a címe Eeva Joenpelto ismert finn író 1960-ban megjelent könyvének is. Syyskesä cimmel került a finn olvasók kezébe Johan Bargum svéd író Sensommar nevü regénye.

A Lappföldön ilyentájt már megjelennek az ösz elsö jelei és elöforfulhat éjszakai fagy is. Megszüntek a teljesen fehér éjszakák. Tegnap azaz július 27.-én napkelte 1h 46`kor volt és napnyugta 0 h 34 `-kor.  Ezután már rövidülnek a napok.   

auringonlasku Utsjoella 27..20

Napnyugta Utsjoki 2020 7.27.

A nyár vége július 25.-én kezdödik Jaakko azaz Jákob Zebedeus fiának  névnapján. A régiek azt tartották, hogy Jaakko ezen a napon dobja be a hideg követ a tavakba, azaz ezzel a nappal kezdödik a víz lehülése ami a 18 C foknál hüvösebb vizet jelent. Ez a hiedelem erösen cáfolható, mert legtöbbször ilyenkor még meleg a tavak víze és fürdésre nagyon is alkalmas

1160652

 

Ha jó meleg volt a nyár, a nagyobb tavak vizének hömérséklete eléri a 21 Celsius fokot, de ez csak a víz felszíni rétegére vonatkozik. Egy erös széljárás elég arra, hogy a felkavart víz gyorsan lehüljön. A melegrekord  Tuusulaban volt 2001-ben , amikor a tuusulai tó vizének hömérséklete elérte a  28.1 C fokot. Ettöl idén nagyon messze elmaradtunk.

Hideg kö hüti a tavakat ?

Finnországban Jaakko napján több helyen manapság is szokás bedobni a “hideg”  követ a vízbe, nem csak tóba, hanem pl. Helsinkiben a tengerbe. A játékos ceremónia  rendezöje a Suomen Epätieteellinen Seura = Finn Tudománytalan Társaság .

Jaakko kivenheitto

A hagyomány Szt.Jakab zarándokútjához kapcsolódó szimbólum, a kö a bünöket szimbolizálja, amit eldobva megszabadulhatunk  büneinktöl. Erre azonban manapság nem emlékszünk, a hideg kö  nem jelenti a bünöket. Mint ahogyan azt sem jelenti, hogy nem lehet már fürödni a hideg víz miatt.

Milyen a syyskesä ?

Ilyenkor már sötétednek az esték, rövidülnek a napok és egyre hüvösebbek lesznek az éjszakák. Regelente már a tavak közelében köd is elöfordul mint az alábbi képeken látjuk ( Foto: Kikka Lehto )

 

Szeptemberben pedig lassan vége lesz a rövid, de szép finn nyárnak, ami legjobb esetben is csak 10 hétvégéig tart.

Kedves Olvasók!

Aki már volt Önök közül nyáron Finnországban bizonyára ismerkedett  Finnország egyik legszebb arcával. Remélem, hogy jövöre még többen lesznek nálunk magyar vendégek.

Judit Mäkinen

One thought on “Rövid a nyár Finnországban

  1. Kedves Judit!
    Csodálatosan tudod ecsetelni a mégoly szeretett évszak elmúltát is.
    Legyen valóban kellemes, szép nyárvégétek és mindezekre vágyódó látogatótok.
    Üdvözlettel. Lia.

    Kedvelés

Vélemény, hozzászólás?

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.