Finnországi levél hazámból Finnországból, szülöhazámba Magyarországra

 

Kedves Olvasók !

Körülöttünk bezárult a világ.

A jelenlegi , mindnyájunk számára váratlan, szokatlan, meglepö és egyben megdöbbentö helyzetben szinte csak és kizárólag rossz híreket hallunk.

Hányan betegek, hányan haltak meg, milyen nehéz orvoshoz jutni, bezártak a vendéglök és pizzériák,  nincsenek nyitva az óvodák és az iskolák. Nem lehet moziba, könyvtárba, hangversenyre, templomba  járni. Nem látogathatjuk a betegeket, az idösek otthonaikban lakókat. Nagyszülök nem találkozhatnak az unokákkal, fiatal szülök nem kérhetnek segítséget a nagyszülöktöl. Söt még a szomszédokkal sem tanácsos két méterröl közelebbröl beszélgetni. Viseljünk arcmaszkot,hordjunk kesztyüt, ne járjunk az üzletekbe.

Szabad mozgásunk korlátozása a családban mindenkire hat, a mai világban a legkevesebbek vannak állandóan együtt a nap minden órájában, a hét minden napján. Fokozódnak a feszültségek, az állandó alkalmazkodás kényszere, vitákat és sajnos nem egy esetben családi eröszakot is jelent.

Nem csoda, hogy sokan félnek a jövötöl. Rengetegen lettek munkanélküliek, a kisebb vállalkozások csödje kikerülhetetlen. Hogy tudjuk fenntartani magunkat, hogy fogjuk fizetni a lakbért, a lakáskölcsönt?

A helyzetet nem könnyíti az, hogy nem tudjuk mikor lesz ennek vége? Sokkal könnyebb lenne elviselni a jelenlegi nehézségeket, ha biztosan tudnánk, hogy melyik hónap, melyik napján lesz minden a régiben. A megváltozott világ új kihívásokat tartogat, ezek teljességéröl jelenleg nincsenek biztos és megbízható elképzeléseink. Közülünk senki nem jós és senkinek nincs mindentudó kristálygömbje.

Az azonban biztosnak látszik, hogy semmi sem lesz pontosan ugyanúgy, ahogy volt. Megváltozik és már jelenleg is megváltozott körülöttünk a világ.

Vajon van-e fény az alagút végén, látunk-e vagy esetleg találunk-e valami pozitivumot is a mai helyzeben ?

Nem csak szellemi, fizikai egészségünkre is hatással van a mindennapi hangulatunk. Ha a következö naptól félve fekszünk le, nem fogunk nyugodtan aludni. Ha idegességünket, cigarettával vagy alkohollal akarjuk levezetni rövid idön belül betegek leszünk. Mivel a jelenlegi virus elsösorban a tüdöt károsítja a cigarettások veszélyeztetettebbek, mint azok, akik nem dohányoznak.

Vannak azonban a jelenlegi helyzetben olyan vonások, amik elgondolkoztatóak

Ez a helyzet azért különösen megeröltetö, mert az utóbbi 75 évben nem volt világháború. Hozzászoktunk a lassan, de biztosan emelkedö életszínvonalhoz, a szabad mozgáshoz, a külföldi utazásokhoz, a számtalan lehetöséghez, a szinte korlátlan élethez.

A II. világháborúval kapcsolatosan sokan kénytelenek voltak elhagyni otthonaikat- véglegesen. Mi most arra vagyunk kényszerítve, hogy otthon legyünk –átmenetileg – és ezt tartjuk nehéz, nem egyszer kibírhatatlan helyzetnek. Pedig szerencsére nem tartozunk azok közé, akiknek nincs otthonuk. Akik az utcán alszanak, akik mindennap rettegnek attól, hogy veszélyben van az életük. Akiket rendörök szólítanak fel arra, hogy menjenek haza, de nincs hova menniük.

A háborús években és még sokáig azután is hiány volt élelmiszerekböl. Az üzletekben nem volt húszféle mustár és nem roskadoztak a polcok soha nem látott egzotikus gyümölcsöktöl. A déli országok kedvezöbb természeti feltételei adta nagyobb választék az északon élök számára ismeretlen volt. Dió, mogyoró, mandula, dinnye és szölö nem volt az asztalokon. A receptek nem tartalmaztak a són és borson kívül még többféle füszert, különleges liszteket és a vegetáriánizmus olyan ritka volt, mint a fehér holló. Akinek fájt a gyomra nem tudta, hogy laktózra érzékeny-e vagy esetleg gluténmentes diétára van szüksége. Hogy mit jelent az allergia szó arról sokaknak fogalmuk sem volt.

Talán érdemes egy kicsit elgondolkozni akkor, amikor mi most megtöltött jégszekrények mellett panaszkodunk.

Amikor az iskolák teljesen zárva voltak, mert lebombázták az iskolai épületeket, a gyerekek nem „jártak „ interneten át müködö iskolába. Semmilyen iskolába nem jártak. A kisebbek állandóan otthon voltak és nem volt szükségük változatos, az otthonnál több és jobb élményt adó óvodai környezetre. Az élményekröl a szülök és a testvérek gondoskodtak. És nem utolsó sorban a természet szolgáltatott élményeket.

Talán jobb volt akkor régen, amikor a modern kommunikáció nem hozta a világ bármilyen táján történt természeti katasztrófáit a földrengéseket, árvizeket, tornádókat, erdötüzeket, homokviharokat   vagy háborús eseményeket reális idöben, egyenes adásban a nappalinkba. Nem láttuk a számtalan áldozatot és a megdöbbentö statisztikákat. Amiröl az ember nem tud, az talán nem is létezik ugye ? És amiröl nem tudunk, attól nem is félünk.

Biztosra veszem, hogy ennek a jelenlegi, egész világot érintö, rengeteg áldozatot szedö járványnak vége lesz. Hogy mikor az nem tudom.

De talán ebben a helyzetben is van valami jó.

A bezártság a családokat állandó együttlétre kényszeríti. Mivel a szülök – már akik megtehetik- otthon dolgoznak, a munkahelyük is más megvilágításba kerül. Hiányoznak a kollégák, a zavartalan munkaidö, a kisebb szünetek. Sokan csak most jönnek rá arra, hogy milyen jó is munkába járni.

Amikor az otthoni dolgozást terhesnek tarjuk, gondoljunk arra, hogy mindenki aki az egészségügyben dolgozik saját egészségét teszi kockára minden nap.Másokért, idegenekért.  Ök nem dolgozhatnak biztonságosabb, virusmentes környezetben otthon.

Mivel a gyerekek otthonról „járnak” iskolába, a szülöknek többször is segíteni kell nekik. Ez zavarja a szülök munkájának ritmusát és nem egy esetben a szülök nem is tudnak érdemben segíteni egy matematikai feladat megoldásában vagy egy komplikált kérdésre adandó feleletben. Sokan csak most kezdik igazán értékelni az iskolákban tanítók munkáját. Csak most jönnek rá arra, hogy mennyi figyelemre, türelemre és kitartásra képesek azok, akik az ö gyerekeiket tanítják.

Ök sajnos nem mindíg részesülnek elismerésben, mind a diákok mind pedig a szülök sok esetben kritikusan állnak az iskolai munkával szemben söt az iskolai dolgozókat zaklatás is éri. Nem csak a diákok, a szülök részéröl is.  Mert könnyebb a nevelést teljes egészében másra hárítani, mint azért a felelöséget viselni. Sajnos tény, hogy minket mindenre megtanítanak, a fözéstöl az autóvezetésig, de senkit nem tanítanak arra, hogy hogyan kell helyesen gyerekeket nevelni. És pontosan ez az a terület, ahol az elkövetett hibákat szinte lehetetlen kijavítani.

Mivel hiányzik a megszokott – Finnországban ingyenes- iskolai étkezés az otthon dolgozó szülöknek az ebédröl is gondoskodni kell. Ök most egy idöben  lettek szülök, dolgozók, tanárok és mivel az óvodák is bezártak óvónök. Szerencsére  Finnországban a legtöbb iskola megoldotta az ebéd kérdést:

Egyes iskolákba be lehet menni ebédelni, egyesek kész adagokat osztanak ki, ajándékjegyeket vagy ételcsomagokat esetleg az egy hétre való iskolai ebédkészítéshez szükséges alapanyagokat adják oda a családnak.

A nagyszülök sokszor az un. veszélyes korban vannak – ez Finnországban a 70 éven felülieket jelenti – velük nem tanácsos találkozni, ök nem segíthetnek a gyerekekkel kapcsolatos teendökben. Esetleg ilyenkor tudatosul sok fiatal szülökben az, hogy milyen óriási segítséget jelentenek az öregek.

Sok családban most ismerik meg a szülök jobban a gyerekeiket, a serdülö korú fiatalok most értik meg jobban a szüleiket. Legjobb esetben most van idö hosszabb családi beszélgetésekre, közös kirakós játékra, kártyázásra vagy sakkozásra. Nem beszélve a közös, okostelefonok nélküli étkezésekröl, Finnországban a családi szaunázásról.

Mindnyájunkban megváltozik a értékrend. Ami régebben fontos volt, az most nem fontos, vagy sokkal kevésbé fontos. Mindenkinek a legfontosabb lett az egészség. A fiataloknak is, akik talán eddig nem is gondoltak arra, hogy ök is betegek lehetnek. A jelenlegi virus nem tesz túl nagy különbséget a fiatalok és öregek között, mindenki egyforma. A fiatalok sem immunisak – sajnos.

Fontosak lettek az emberi kapcsolatok. Akik abban a hitben ringatták magukat, hogy nekik senkire nincs szükségük azok most jönnek rá arra, hogy az ember társas lény, mindenkinek szüksége van a másikra, ha máskor nem is de most igen.

Ha tilos kimenni, kell valaki aki bevásárol, elmegy a patikába vagy akivel el lehet beszélgetni. Ezt mindenki észrevette már most is. Sokan önként ajánlanak fel segítséget  szomszédaiknak, köszönnek azoknak is akiken eddig átnéztek,  érdeklödnek a hogylét iránt. Felveszik a telefont, felhívnak olyanokat, akikkel évek óta nem volt semmilyen kapcsolatuk. Irnak levelet, húsvéti üdvözlö lapot.

A közös vészhelyzet – mint mindíg– közelebb hozza egymáshoz az embereket. A megosztott teher könnyebb lesz.

Csak remélni lehet, hogy a járvány vége nem jelenti majd a visszatérést a befelé forduláshoz, a határtalan közömböséghez és egoizmushoz.

Személy szerint szerencsének tartom, hogy ez a járvány nem október-novemberben kezdödött. A sötét, hideg és rövid téli, finnországi napokban a megváltozott helyzet elviselése sokkal nehezebb lenne.

Az ébredö természet, annak követése, egy-egy új virág vagy falevél megjelenése öröm. Figyelmeztet minket arra, hogy az élet megújul. Minden sötét viharfelhö felett ragyogóan süt a nap.  Esö után felszárad a föld, kizöldülnek a mezök. Az esték világosabbak lesznek, nálunk közelednek a varázslatos fehér éjszakák.  Reggelente madárdaltól hangos a határ.

A finnek kapcsolata a természettel mindig is nagyon szoros volt. Ha lehetséges most még szorosabb lett. A finn városok úgy épültek, hogy mindenütt nagyok a parkok és közel van az erdö. Egyszer egy magyar látogató azt mondta nekem, hogy Finnország egy óriási erdö, amiben itt-ott emberek laknak. Milyen igaza volt!

Az erdö a finnek temploma, ott sétálni, meditálni most sem tilos. Ott csend van, csak a természet hangjait lehet hallani. A fák és a moha illata minden illatszernél jobb, a levegö a tisztánál is tisztább. Az erdö megnyugvást, békét és optimizmust jelent.

Befejezésül, de közel sem utolsó sorban : Most sokan vannak  olyanok, akik önkéntes, segítö munkára jelentkeztek. A nyugdíjas  egészségügyi dolgozók egy része újra munkában van,  az elsö sorban. De nem csak ök. Korra. nemre és foglalkozásra való tekintet nélkül rengetegen segítenek önkéntesen másoknak. Bevásárolnak, sétáltatnak, beszélgetnek, támogatnak. Örüljünk együtt annak, hogy ilyen emberek is vannak. Ahogy a finnek mondják : Hädässä ystävä tunnetaan = A bajban ismered meg a barátodat.

Kedves Olvasók !

Azzal a bizonyossággal zárom mai soraimat, hogy ennek a járványnak vége lesz. És hiszek abban, hogy mint minden megpróbáltatás után erösebbek, okosabbak és összetartóbbak egyszóval emberibbek  leszünk.

Mindnyájukat szeretettel üdvözölve

Judit Mäkinen

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az egyik legfontosabb dolognak azt tartom, hogy a fizikai távoltartás ellenére a lelki távolság csökkent.