Finnországi levél hazámból Finnországból szülöhazámba Magyarországra
Kedves Olvasók !
A mai napokban-hetekben otthon vannak olyanok, akik különben iskolába vagy munkába járnak. Azok is otthon vannak, akik elött bezárultak többek között az uszodák, könyvtárak, sportpályák, mozik és hangversenytermek.
Csökkentek a közvetlen kapcsolatok, nagyszülök nem láthatják unokáikat, felnött gyerekek nem látogathatják szüleiket. Nincs látogatási lehetöség az idösek otthonaiban sem.
Nagyon remélem, hogy annak az idös bácsinak az esete aki elvitte a mobiltelefonját a javítóba nem történik meg több idös emberrel. Ö ugyanis ott azt hallotta, hogy a telefonjának nincs semmi baja. De akkor miért nem telefonálnak nekem soha a gyerekeim és az unkáim ? – kérdezte az üzleti alkalmazottól. És mind a kettöjüknek könnyes volt a szeme.
Kedves Olvasók ! Szükségben ismerjük meg a barátainkat mondja a finn közmondás. Most szükséghelyzetben vagyunk, gondolkozzunk el ezen. És arra is gondoljunk, hogy minden sötét felhö mögött süt a nap.
Kedves Olvasók !
Sokan vannak Önök között olyanok, akik érdeklödnek a finn nyelv iránt, söt tanulnak is finnül. Az ö részükre állítottam össze az alábbi kis gyüjteményt.
Hárombetüs finn szavak gyüjteménye
Judit Mäkinen
Kedves finn nyelv után érdeklödök!
Mindenki tudja, aki valamilyen idegen nyelvet tanul, hogy a szókincs, a lehetöleg bö és sokoldalú szókincs a nyelvtudás egyik kulcsa. Igaz, hogy kis szókinccsel is megértetheti magát az ember, de ha valaki igazán meg akarja ismerni egy idegen nép kultúráját, vagy magát akarja jobban kifejezni, ahhoz a bö szókincs elengedhetetlen.
Sokféle módja van a szókincs növelésének. Lehet egy tárgykörhöz tartozó szavakat megtanulni, az könnyebb, mivel az összetett szavakban ugyanaz az ismert vagy a kiinduló szó többféle összetételben elöfordul.
Egy másik lehetöség az egyszerü szavak megtanulása, ezek rövid szavak, amiket könnyebb megjegyezni, mint a hosszú és nehezen kiejthetö összetett szavakkal való bajlódás.
Ez a kis gyüjtemény a három betüböl álló finn szavakat foglalja össze. Feltehetöen nem teljes, ezért ha Önök közül valaki talál új , ilyen szavakat, nagy örömmel fogadom a kiegészítést.
Mindnyájuknak jó tanulást és egyben kellemes szórakozást, vidám perceket kívánok.
Egy kis háttér.
A hármas szám érdekes szám. Természetesen több érdekes szám is van, pl. kártyajátékokban a hetes, a szerencsét hozó négyes vagy a babonás tizenhármas. De talán a hármassal találkozunk a legrégebben és leginkább.
Az egyik forrás, melyben a hármas szám sokszor elöfordul, az a Biblia.
A Szentháromság – Atya, Fiú, Szentlélek- a keresztény világban mindenütt ismert fogalom. A Kisjézust három király látogatta meg Betlehemben, a Golgotán három kereszt állt és Jézus a harmadik napon támadt fel. Péter apostol háromszor tagadta meg Jézust. Hit, remény és szeretet hármasa közül legnagyobb a szeretet írja Pál apostol a korinthusiakhoz intézett elsö levelében.
Három a magyar igazság a közmondás szerint. Ennek megfelelöje finnül : Kolmas kerta toden sanoo.
Három bokor saláta kisangyalom – így kezdödik egy ismert magyar nóta.
Az irodalomból ismerjük a három testört vagy akár a három kismalacot.
Több hotel, étterem, pékség neve kezdödik a hármas számmal, így pl. a Három gúnár szálloda Kecskeméten vagy a Három muskétás vendéglö és a Három tarka macska kézmüves pékség és vendéglö Budapesten.
Három korona van Svédország állami címerében Kolme kruunua = Három korona nevü ismert vendéglö Helsinkiben. Számos finn mesében szerepel három állat, három medve, három gúnár, három testvér, stb.stb. A Három kovács – Kolme seppä szobra Helsinki központjában minden arra járónak feltünik. (A szobrász neve Felix Nylund, a szobor jelenlegi helyén 1932 óta áll.)
És ugye versenyeken is három díjat osztanak ki: az elsöt, a másodikat és a harmadikat.
A felsorolást még sokáig lehetne folytatni.
A három betüböl álló finn szavakat szedjük össze most
A
aho = tisztás, parlag ajo= vezetés, üzés,kergetés, ala=terület, apu=segítség, aro=sztyeppe,pusztaság, ase=fegyver, asu=öltözet, kinézés, avu = erény, jótulajdonság
És még két rövidítés:
ALE = alennusmyynti = kiárusítás, árleszállítás
ATK = automaattinen tietojen käsittely = automatikus adatfeldolgozás.
B
A finn nyelvben a b betüt általában p betüvel helyettesítik, pl. a Biblia finnül Piplia. Így a b betüvel kezdödö szavak mennyisége kevés és hárombetüs szó nincs közöttük. Van egy három betüböl álló, viszonylag új szó és ez a
Bio = bio. Összetett szavakban fordul elö pl: biojäte = biohulladék vagy biokaasu = biogáz
C
C betüvel kezdödö hárombetüs finn szó nincs
D
Ezzel a betüvel kezdödö hárombetüs szó csak egy van és ez a duo , jelentése ugyanaz, mint magyarul
E
Ego= ego, eka = elsö (hétköznapi beszéd), ele = taglejtés, gesztikulálás, eli = azaz, vagy, elo = élet, emi = bíbe, emo vagy emä = anyaállat, eno = anyai nagybácsi, eri = különbözö, ero = különbség, válás, erä = tétel, rész, etu = elöny, érdek, evä = uszony
Ezek a szavak a legnehezebbek a magyarajkúaknak, mivel az e és ä kiejtése nekik a legnehezebb. A finn e = magyar é és az ä = magyar e. Érdemes gyakorolni mindenkinek aki jól szeretne tudni finnül.
F – és G betüt tartalmazó három betüböl álló szó nincs a finn nyelvben
H
hai = cápa, hei = szia! hyi = pfuj és egy rövidítés: HIV = Human Immunodeficiency Virus
I
ies =iga, iho = bör, ikä = életkor, ilo = öröm, imu = szívóerö, itu = csíra, Iso = nagy, isä = apa, (Gyerekek sokszor hívják az apukájukat isi – nek) .iva = irónia
A finn s betű puhább, mint a magyar s, leginkább talán egy kicsit pösze s-re hasonlít.
J
Jaa = igen ahaa, Jae = vers ( ez nem költeményt jelent, hanem a bibliában levö beosztást jelenti ) jos = ha, jää = jég jöö = a hétköznapi beszédben: pitää jöötä = dirigál, kommandiroz
Megjegyzés: A kettös magánhangzó = hosszú, de hosszabb, mint a magyarban. Pl. ää = eee
K
Kai = talán, totta kai = persze, kas = lám, ime koi = moly, kuu = hold és egy szó aminek sok jelentése is van , ez a kun = amikor, amint, viszont, hogy
L
Lie = lehet, luu = csont, luo = hozzá, vmihez. Végül egy általánosan használt rövidítés. LED = Light-Emitting Diode
M
Maa = föld, ország, muu = más, egyéb, mie = karéliai tájszólásban minä = én
N
Nuo = azok , nyt = most
O
Ohi = el vmi mellett, oho = hoppá – hétköznapi beszédben felkiáltásként,leginkább valami meghökkentövel kapcsolatban , oja = árok , oka = tövis, ole = légy ! az olla = lenni ige felszólító módja egyesszámban , olo = lét, oma = saját, ope = (iskolások hívják így a tanárt = opettaja ) = tancsi , ori = csödör, osa = rész , ovi = ajtó
P
Pii = szilicium , puu = fa, pyy = császármadár, pää = fej, fö
Q betüvel kezdödö hárombetüs finn szó nincs a finn nyelvben
R
rae = szemcse
S
Sen =annál pl. összehasonlításban : sen parempi = annál jobb, sei = tökehal, sie = sinä =te karéliai tájszólásban, suo = mocsár, suu = száj, syy = ok, sää = idöjárás.
Kiejtés : y = ü , ä = e, s = sz
T
Tai = vagy , täi = tetü, tee=tea, tie = út, työ = munka, tuo = az, va
U
Uho = hév, fuvallat ura = nyom, pálya vagy így : tuo ! = hozz! a tuoda= hozni ige felszólító módja egyesszámban, tiu = 20 db
V
Vai = vagy, még, voi = vaj , vuo = sodrás
X és Z betüvel kezdödö hárombetüs finn szó nincs
Y
Yhä = továbbra is,még mindíg, yks = yksi = 1, yli = át , keresztül , ysi = yhdeksän = 9 , yty = átütö erö, népiesen : csontvelö
Yks és ysi föleg az iskolások beszédében a számok nevei röviditett formában.
A finn abc utolsó betüje :
Ä ( kiejtés : e)
Äes = borona, aly = ész, felfogás és végül : äet = äiti = anya tájszólásban.
Kedves finn nyelv után Érdeklödök !
Ezzel befejezödött az én hárombetüs finn szavak gyüjteményem. Remélem, hogy többen is vannak Önök közül olyanok, akiknek a szókincse több új szóval is gyarapodott.
Kellemes és napsugaras hétvégét kívánva,
Szivélyes üdvözlettel :
Judit Mäkinen.
Jó módszer fiatal agyuaknak.
On Sun, Mar 29, 2020 at 7:57 AM Finnországi Levelek / Letters from Finland. wrote:
> finnorszagilevelek/letters from Finland/kirjeitä Suomesta posted: ” > Finnországi levél hazámból Finnországból szülöhazámba Magyarországra Kedves > Olvasók ! A mai napokban-hetekben otthon vannak olyanok, akik különben > iskolába vagy munkába járnak. Azok is otthon vannak, akik elött bezárultak > többek között az” >
KedvelésKedvelés