Finnországi levél hazámból Finnországból szülöhazámba Magyarországra
Kedves Olvasók !
Finnországban ezen a héten kezdödik az új iskolai év. A finn iskolák és a finn oktatási módszerek az utóbbi években nagy nyilvánosságot kaptak a világ sok részén. Ennek oka az oktatás módszere és az ezáltal élért PISA felmérés eredményei. Az oktatási módszerek mellett érdeklödésre tart igényt a pedagógusképzés is.
Az utóbbi években számos külföldi delegáció ismerkedik a finn iskolákkal, követve az órákat és elbeszélgetve mind a tanárokkal mind pedig a diákokkal . Ez már azért is lehetséges, mert nem csak a tanárok, a finn iskolások is jól beszélnek angolul. A külföldi tanárokon kívül külföldi dákok is ismerkednek a finn iskolákkal. Ezen a tavalyi képen kínai 9. osztályosok vannak, akik Savonlinnában ismerkedtek az ottani iskolákkal.

Kínai diákok ismerkednek az iskolákkal Savonlinna-ban
A finnországi iskolákkal foglalkozó sajtóban kizárólag a finn állami iskolák kapnak helyet. Az állami iskolák mellett sikeresen és évtizedek óta müködö magániskolákról a számomra elérhetö magyar sajtó nem közöl ismertetést söt egyes cikkírók megállapitják, hogy Finnországban ” nincsenek magániskolák ”.
A fenti megállapítás adott okot a most megkezdett kis levélsorozatra, amivel a finn magániskolákat – legalább egy részüket – szeretném megismertetni Önökkel. A bemutatás nem törekszik teljességre és a válogatás önkényes.
Finnország magániskolái
Egy kis háttér
Finnországban az 1800-as évek közepén kezdödött a magániskolák alapítása, akkoriban több mint 300 magániskola létezett. Számuk az 1960-as években erősen csökkent . Ennek oka az anyagi támogatás hiányában történt magániskolák bezárása vagy államosítása volt.
A legtöbb államban a magániskolák vagy adományokkal, alapítványok segítségével és a tanulóktól beszedett tandíjjal fedezik müködésük költségeit. Ezzel szemben Finnországban a magániskolák nevüktöl függetlenül teljesen állami anyagi támogatástól függöek és beruházásaikat vagy így, vagy különbözö gyüjtések útján fedezik.
A finnországi magániskolákat az 1935-ben alapított
Yksityiskoulujen Liitto ry – Magániskolák szövetsége regisztrált egyesület
tömöríti. Felügyeli a szövetséghez tartozó iskolákat és gondoskodik az azokban dolgozók rendszeres továbbképzéséröl. A 2018-2019-es tanévben Finnország kinden negyedik gimnazistája magániskolában érettségizett. A szövetség iskoláiban összesen 1700 tanár oktat és kb. 22000 diák jár.
Általános magániskolák (Yksityiset peruskoulut) és magán- gimnáziumok.
Ezeknek az iskoláknak a működése az államtanács engedélyéhez kötött és tanterveikben nagy vonalakban követniük kell az állami iskolák tantervét. Utóbbi alól kivételek az idegen nyelvű iskolák és a nemzetközi iskolák ( International Baccalaureate iskolák). A finn nyelven működő általános magániskolákban nincs tandíj, működésüket állami a diákok száma szerinti támogatással biztosítják. Ezeket az iskolákat olyan eszmei társaságok működtetik, melyeknek nem célja az üzleti haszon termelése.
Az idegen nyelveken működő magániskolákban tandíjat kell fizetni.
Az alábbiakban kétféle magániskoláról lesz szó.
Steiner iskolák Finnországban
Az első Rudolf Steiner (1861-1925) pedagógiáján alapuló iskolát 1955-ben alapították Helsinkiben.

Rudolf Steiner
Az 1980-as években több ilyen iskolát is alapítottak, ezek az 1990-es évek kezdete óta kapnak állami támogatást. Az iskolákat egy Steiner- pedagógiát támogató egyesület tarja fent, melynek tagjai azok a szülök, akiknek gyermekei ezeket az iskolákat látogatják. Az iskolák működését az állami támogatáson kívül a szülök önkéntes munkáival és adományokkal biztosítják egyesületeken keresztül.
A Steiner iskolákat Waldorf iskola néven is ismerik, ennek oka, hogy a németországi Stuttgartban 1919-ben alapított elsö Rudolf Steiner pedagógiai elvei szerinti iskolába a Waldorf Astoria nevü dohánygyár munkásainak gyermekei jártak. Nem egy elit-iskoláról volt szó.

Waldorf Astoria iskola 1913
Finnországban 2017-ben 25 Steiner-iskola müködött, hivatalos tanítási engedélyek által szabályozott módon, az Oktatásügyi Igazgatóság ( Opetushallitus ) ellenörzése alatt. Ezek közül 10 iskolában van gimnáziumi oktatás is az általános iskola után. Az intézetekben kb. 6000 tanulót oktatnak.
Az iskolákon kívül az országban 44 Steiner magánóvoda müködik.

Steiner Óvoda
A törvénynek megfelelöen a Steiner iskolákban nincs tandíj. Az iskolákat fentartó egyesületek azonban havonta szednek támogatást a diákok szüleitöl, melynek havi összege 25-125 euro között változik. Hogy ez a ”tandíj ” szó kikerülése -e arról megoszlanak a vélemények.
Százéves évforduló
Idén összel az elsö Steiner iskola százéves születésnapját – 1919 szeptember 19- ünneplik világszerte. Finnországban erre az alkalomra Lauri Porra szerzett ünnepi zenét WALDORF 100 címmel.

Steiner nevelés 100 éves
Finnország 2019-ben számos rendezvény keretében ünnepelte/ünnepli a 100 éves Steiner iskolákat.
Január 25-26 között Helsinkiben volt az un. Educa-vásár ( Educa messut), ahol két nyilvános beszélgetés is folyt arról, hogy miért aktuális a Steiner- pedagógia napjainkban.
Május 22.-én Suomenlinna szigetén – világörökségi objektum – rendezték az un. Waldorf fesztivált ( Amazing Waldorf Festival AWF ), ahová Finnország minden Steiner- iskolában tanuló felsöbb osztályok ( 7-8-9 osztály ) tanulóit meghívták. A színes program témája : Bees&Trees – Méhek&Fák volt.
Július 15-19 között Poriban került sor a Suomi Areena nevü rendezvényre.
Itt július 17.-én nyilvános eszmecsere folyt a steineri nevelésröl elsösorban arról, hogy elösegíti-e az innovációt és az alkotóképességet ?
Novemberben lesz az ösbemutatója a Steiner iskola régebbi tanítványa Lauri Porra Waldorf 100 c. zenemüvének, mely a Steiner koulu osztályaiba járó fiatal gyermek fejlödését mutatja be .
.
Egy másik magániskola- típus Finnországban Maria Montessori (1870-1952) olasz orvosnö elveit követi.

Maria Montessori
Dr. Montessori Rómában a San Lorenzo nevü szegénynegyedben tevékenykedett, ott dolgozta ki azokat a pedagógiai alapelveket, melyeket a világ sok részén müködö Montessori óvodák és iskolák valósítanak meg. Az óvodákba – melyek nagy számban találhatók Finnország városaiban- a 3-6 évesek járnak.
Maria Montessori iskolák
Ezekben az iskolákban az általános iskola elsö hat osztályában folyik az oktatás. Helsinkiben egy ilyen iskola van, Espooban kettö. Ezeken a városokon kívül Montessori iskolák müködnek többek között Ouluban, Iisalmi-ban, Tampere-ben, Riihimäki-ben Jyväskylä-ben és Vantaa-ban. Megállapítható, hogy egyre nagyobb az érdeklödés az ilyen iskolák iránt. Itt említem meg, hogy Finnországban az általános iskolák 9 osztályosak és a Montessori iskolákban tanulók a három felsöbb osztályt már más iskolákban végzik.
Espooban a Ruusutorppa nevü általános iskola épületében müködik a Montessori óvoda és iskola is, így a gyerekek könnyen folytatják a felsöbb osztályokat ismert környezetben.

Ruusutorppa nevü iskola – Espoo Leppävaara
A Montessori óvodák és iskolák müködését az 1979-ben alapított Montessori –szövetség regisztrált egyesülete = Montessoriliitto ry. koordinálja.

Suomen Montessoriliitto
Az egyesület tagja a nemzetközi Montessori szövetségnek : Association Montessori Internationale – nek.
Kedves Olvasók !
A Finnországot ismertetö tájékoztató jelleggel írt leveleim között most finnországi magániskolákkal foglalkozó levélsorozatom kezdödik. Leveleim egyik fö célja, hogy sokoldalúan ismertessem meg Önökkel Finnországot ezzel elösegítve az objektív tájékozódást és az országot illetö tévedések kiküszöbölését. Remélem, hogy ezzel a kis levélsorozattal sikerül majd rávilágítani arra, hogy Finnországban minden szinten – mind az állami, mind pedig a magánszektorban – sokrétü és magas színvonalú iskolai oktatás folyik.
Judit Mäkinen
- Forrás:
- https://de.wikipedia.org/wiki/Waldorf-Astoria-Zigarettenfabrik
- https://fi.wikipedia.org/wiki/Rudolf_Steiner#Steiner_Suomessa
- https://peda.net/steinerkasvatus
- https://peda.net/steinerkasvatus/steiner-100/aawf2
- https://divany.hu/szupertanar/2019/07/29/finn-iskola?fbclid=IwAR13zqd6oxE5VNMH53RGuzHgXVw29EE826xVmXkSkLWAF-N3lMf0LD9Gd2o
- https://www.vihrealanka.fi/reportaasit/6-steinerkoulu-ei-ole-k%C3%B6yhille-eik%C3%A4-maahanmuuttajille
- https://fi.wikipedia.org/wiki/Yksityiskoulu
- http://www.yksityiskoulut.fi/yksityiskoulut-suomessa/
- https://tuukkamerilainen.com/what-kind-of-university-is-haaga-helia/
- https://www.haaga.fi/saatio-haagainstituutti/organisaatio/
- http://www.haaga-helia.fi/fi/haaga-heliasta/haaga-helia-10-vuotta/haaga-helian-juuret
- https://vuosikertomus.haaga-helia.fi/home/haaga-helia/rehtorin-katsaus/
- https://fi.wikipedia.org/wiki/Steinerkoulu
- http://pikku-otava.blogspot.com/2014/12/valmis-hapankaali-pikku-otavan-elamaa.html
- http://montessori-lastentalo.net/
Kedves Judit!
Érdeklődéssel várjuk a további ismertetést. Magam csupán a Waldorf iskolát és óvodát ismertem itthon. Most késztetést érzek, hogy a többit is megismerjem.
Üdvözlettel. Lia.
KedvelésKedvelés
Kedves Lia ! Ha beírod a böngészödbe pl. Google , hogy Montessori óvoda meglepödsz, mert Mo.-on számos ezt a pedagógiát követö intézet müködik már . Jó böngészést !
KedvelésKedvelés
Mint mindig, most is alapos tanulmányozás után és tömören ismereted a témát.
BBH: Károly
KedvelésKedvelés
Köszönöm szépen a hozzászólást.
KedvelésKedvelés