Olvassatok gyerekek ! Kampány a finn iskolákban. 273.levél

 

Finnországi levél hazámból Finnországból szülöhazámba Magyarországra

 

Kedves Olvasók !

Finnországban az utóbbi idöben élénk ezmecserfe folyik  arról, hogy az iskolások egyre kevesebbet olvasnak – nincsenek kötelezö olvasmányok a nyári szünetre – idejüket az internetes játékok foglalják le. Ez különösen a fiúkra vonatkozik, de a lányok sem maradnak el , sajnos már több iskolás fiatal lett függö a mobiltelefontól.

lataus

Modern kábítószer: mobiltelefon.

Ez azért is felkeltette a figyelmet, mert a finn gyerekek nagy részének saját könyvtárkártyája van és a legkisebbek is járnak szüleikkel könyvtárba rendszeresen. Mai bejegyzésem azzal foglalkozik, hogy mit tesznek Finnországban azért, hogy a fiatalok ne hagyják el az olvasást hanem inkább egyre többen legyenek azok az iskoláskorúak, akik rendszeresen és élvezettel olvasnak.  Egyre többet.

Egy kis háttér

Másfél  évvel ezelött , közelebbröl 2017 október 31.-én –  az Oktatási –és kulturális minisztérium fórumot alapított, a neve : Lukutaitofoorumi = Olvasási tudásfórum . A fórum tagjai az olvasási tudás témakörében dolgozó szakértök. Ök 2018 öszén hozták nyilvánosságra az olvasási készség fejlesztésével foglalkozó  tervezetüket , ennek neve Lukuliike = Olvasási mozgalom

hqdefault

A mozgalmat támogató   szervek közé tartozik a Suomen kulttuurirahasto – Finn Kultúralapítvány, Suomen kirjastoseura – Finn könyvtártársaság. Äidinkielen opettajain liitto – Anyanyelvtanárok szövetsége és a Helsinki egyetem. Az ország nagyobb városai közül Olu, Tampere és Jyväskylä támogatta a fövárost a cél elérésében.

A kampány  résztvevöi 

A kampány résztvevöit a pályázó 800 iskola közül választották ki és ezek közül 200 vett részt az olvasást segítö mozgalomban. Az iskolák az ország minden részét képviseltek a déli  Parainen-töl az északi Sodakylä- ig.

A mozgalom 80 000 fiatalt motivált az olvasásra.

Az olvasási mozgalom célkitüzései

Az olvasás érdekében szervezett kampány célja , hogy láthatóbbá tegye az olvasás fontossága mellett a tanárok munkájának szerepét . Cél, hogy motiválják a gyerekeket az olvasásra nem csak az iskolához kötödve, hanem mint szabadidei szórakozást is.A célok között volt, hogy lelkesítsék a fiatalokat az olvasásra, bemutassa  a  lekesítö olvasás különbözö formáit, a fiatalság példaképeinek – pl. élsportolók,színészek, zenészek –  olvasási  szokásait bemutatva felkeltse az olvasás jelentöségének észrevételét. Nem utolsó sorban támogatták a gyerekeket és fiatalokat abban, hogy ök is írjanak saját, olvasandó  szövegeket.

Iskolai rendezvények

Összesen  40 iskolában voltak rendezvények 33 városban. Ezek közül 6 volt svéd nyelvü iskolákban. A rendezvényeken egy-egy, a fiatalok által is ismert példakép szerepelt.

images

Negyven iskolában 160 találkozás

Ezek az un.” olvasási követek” – lukulähettiläät elmondták a gyerekeknek, hogy milyen jelentösége van az ö életükben az olvasásnak, serkentve ezzel a fiatalokat is az olvasásra.

 

lukuliike_facebook6 (1)

Ugye olvastok gyerekek ?

A találkozások után a tanárok és a gyerekek együtt tárgyalták  meg a rendezvény fontosságát és jelentöségét

Olvasási kampány a médiában

A rendezvényekröl elöre értesítették a helybeli médiaforrásokat, könyvtárakat és könyvüzleteket. Összesen kb. 200 újsághirdetés foglalkozott a kampány rendezésével, voltak rádió-interjúk, program a reggeli TV adásában söt a Lotto –számok eredményhirdetésével kapcsolatban is, utóbbinak fél millió nézöje volt.

A kampány megnyitásáról készült you tube film itt látható : https://www.youtube.com/watch?v=R5YS1YctRPI

Itt megkérdezték a gyerekektöl, hogy ki olvasott több mint 5 könyvet, ki járt  könyvtárban stb. . A filmben egy 19 éves fiatal – a beceneve Miklu-  beszélget az olvasásásról l a gyerekekkel.Ennek a kis filmnek már több mint 107 000 nézöje volt. A twitter és Instagram is terjesztette az olvasási kampány híreit. Külön oldal található a facebookon itt: Lukuliike – Opetushallitus A twitter 110 000 felhasználót ért el, a facebook oldalát 150 000 fiatal kereste fel. Legtöbben a fiatalok példaképeinek saját Instagram oldalait látogatták, ezek száma kb. 250 000 volt.

 

Az iskolai eseményeket a Lukuliike videogallériájába vitték, ahol ezek mindenki számára elérhetövé váltak. Ennek neve Kirjastokaista = Könyvtársáv. Ez a könyvtárak internetes TV-és rádió oldala

Itt 26 video látható az olvasási mozgalommal kapcsolatban ezeket több mint 5 000 alkalommal nézték meg.  A fenti  kis video föszereplöje Tuuka Kotti kosárlabdázó, aki Forssa városának Fenniks nevü sportcsarnokában találkozott az iskolásokkal 2019 március 28.-án. Mint minden iskolákba látogatónak neki is 3 kérdést tettek fel: Miért jó olvasni ? Miért fontos olvasni és Mi a tipped azoknak akik nem tudják mit olvassanak ?

Gyerekek  véleménye  az olvasási kampányról

Az iskolás gyerekek körében végzett véleménykutatás leginkább pozitiv hatásról tanúskodik. Ilyen válaszokat adtak a kampányban részt vett diákok :

Érdekes volt megtudni, hogy az élsportolók is olvasnak könyveket – nyolcadikos fiú.

A kampány napja volt a legjobb nap az iskolában – negyedikes fiú

A találkozások felhívták a figyelmemet arra, hogy érdemes olvasni. Nagyon jó volt, amikor az író saját könyvét olvasta fel nekünk. -nyolcadikos lány

Az olvasás hasznos az életre – ötödikes fiú

Eszembe jutott, hogy olvasni lehet, máshogy is, nem csak a gép képernyöjén – hatodikos fiú.

Nagyon szeretek írni és írtam is egy könyvet, sok jó tippet kaptam –nyolcadikos lány

Végül , de nem utolsó sorban Finnországban az iskolák és a könyvtárak  az olvasó  gyerekeket egy “diplomával ” is jutalmazzák.

Lukudiploomi-Olvasási diploma

A gyerekek maguk választhatják ki, hogy milyen könyvet szeretnének olvasni. A választást megkönnyítik a különbözö korosztályok részére készített könyv-listák. Külön lista van azok részére is, akiknek nem finn az anyanyelvük. A kisiskolások részére kedves képek díszítik az olvasással kapcsolatos diplomákat .

A diplomára irányuló olvasás nem kötelezö, aki akar az vesz részt ebben az olvasási mozgalomban. Hogy a könyvet tényleg elolvasták, arról a tanárok tájékozódnak úgy, hogy a tanulók a könyv tartalmára vonatkozó kérdésekre adnak írásbeli választ.

Finn iskolákban az utóbbi években sok olyan gyerek jár, akinek nem finn az anyanyelve. Öket is segítik az olvasásban és az ö részükre külön lista van az ajánlott könyvekröl. Ezeket a diákokat önkéntesek,

Olvasó nagyik és nagypapák segítik a Lukumummi-lukuvari programon át.

 

Ezek a nagyik és nagypapák hetente bejárnak az iskolákba és a tanárok által kiválasztott, támogatásra szoruló gyerekkel hangosan olvasnak együtt, kettesben .´A tapasztalatok azt mutatják, hogy mind a gyerekek mind pedig az idösek szeretik a korrepetálásnak ezt a formáját.

Kedves Olvasók !

A finnországi olvasási kampánynak nagyon jó eredményei vannak és reméljük, hogy sokan lesznek azok a fiatalok akik az okostelefon mellett a könyveket sem felejtik el.

 

Judit Mäkinen

 

 

 

 

 

Reklámok

4 thoughts on “Olvassatok gyerekek ! Kampány a finn iskolákban. 273.levél

  1. Kedves Judit! Nagyon figyelemre méltó, és reményeink szerint még nem késő az igyekezet. Most a nyári szünetben különösen aktuális, hogy kimozduljanak a gyerekek a virtuális világukból.Itt az uszodákba is van kedvezményes lehetőségük a gyerekeknek, és a könyvtárak foglalkozásai is hasonló szándékkal szerveződnek.
    Köszönettel olvastalak. Lia.

    Kedvelés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.