Finnországi levél hazámból Finnországból szülöhazámba Magyarországra
Kedves Olvasók !
Elözö levelemben a finnországi hulladékgyüjtésröl írtam Önöknek. Ma folytatom a témát azzal, hogy mi is történik az összegyüjtött hulladékkal azaz inkább a kidobásra ítélt dolgokkal. Az újrafelhasználás alapgondolata az, hogy semmi olyasmit ami nem törött vagy szakadt nem szabad a szemétbe dobni, újra kell felhasználni.-Ami valakinek fölösleges az valaki másnak még nagyon hasznos lehet.

Újrafelhasználás
Mivel Finnországban az újrafelhasználás rendkívül sokoldalú mai levelemben csak az üveg és papír újrafelhasználásáról irok. A többi lehetöségröl beszámolok majd akkor, ha Önök kedves Olvasók érdeklödnek a téma iránt. Az erre vonatkozó esetleges megjegyzéseket elöre is köszönöm.-
Egy kis háttér
Az újrafelhasználás alapgondolata, hogy az csökkenti a fogyasztást és azzal a környezetre gyakorolt káros hatásokat. A finn hulladéktörvény alapja az volt, hogy az újrafelhasználás azt jelenti, hogy a hulladékot mint anyagot használjuk fel, de nem mint energiaforrást vagy építkezéseknél földtöltési segítséget. Ezalatt azt értjük, hogy a hulladékként kezelt terméket vagy annak egy részét ugyanarra a célra használjuk fel, mint annak eredeti célja volt. Így az újrafelhasználás csökkenti a környezetre gyakorolt káros hatásokat mint a hulladékellátásban mint pedig a termékek elöállítási folyamatában. A papírból papír lesz, a fémböl fém az üvegböl üveg,stb. Késöbb, amikor elkezdték a szemetet energiatermelés céljára használni, a szemétlerakodóba vitt kommunális szemét menyisége jelentösen csökkent úgy, hogy 2016-ban ennek a szemétnek csak 3 %-a került a szeméttelepekre.

Újrafelhasználás :lila=anyagként, zöld=energiatermelésre, kék:szemétlerakodóba.
Kialakult egy bizonyos verseny is a szemét felhasználása mint anyag és annak energiatermelésre való felhasználása között. Mint a fenti kép mutatja utóbbi lett a gyöztes.
Országos hálózat az újrafelhasználás érdekében
A nagyvállalatokat – forgalom minimum 1 millió euro – törvény kötelezi arra, hogy ha a forgalomba hozott áruk csomagolása Finnországban marad hulladékként feleljenek a hulladékért. Ezek a vállalatok a törvény értelmében kötelesek gondoskodni a csomagolások újrafelhasználásának rendezéséröl és az ebböl eredö költségek kifizetéséröl.
Finnországban több vállalat is szervezi a hulladékok ujrafelhasználását. Ezek közé tartozik a
Suomen Pakkauskierrätys Rinki Oy nevü részvénytársaság. A neve magyarul Finnország Csomagolásújrafelhasználási Rinki részvénytársaság. (Megjegyzés : finnül tanulók részére : a rinki szó a ring = karika, gyürü, kör szóra vezethetö vissza)
A társaságnak összesen több mint 1850 un. eko-állomása van országszerte. Itt gyüjtik a kartonpapirt, azokat az üveg-csomagolásokat amiket az üzletek nem váltanak vissza és a fémböl készült csomagolásokat.Ezen kívül 500 helyen gyüjtik a müanyaghulladékot is.

Rinki-Eko-állomás
Hogy kinek hol van a lakóhelyéhez legközelebb esö eko- állomás az egy internetes térképen könnyen megkereshetö. Ilyen térképek az egész országról megtalálhatók.
Üveghulladék ujrafelhasználása
Ez azokat az üveges csomagolásokat jelenti, melyeket az üzletek nem vesznek vissza. A Rinki 2016-ban kezdte el az ilyen üvegek gyüjtését. Ezeknek az üvegeknek 63%-a került a körforgalomba abban az évben – ez lakosonként kb.6 kg üveget jelentett – de a felvilágosítás és környezet iránti általános aggodalom már egy év mulva oda vezetett, hogy az ilyen üvegek 90 %-ban visszakerülnek az újrafelhasználás gyártási folyamataiba.

Betét nélküli üvegek
Három év óta, közelebbröl 2016 óta követelményként tüzték ki célul, hogy a betétmentes üveg-csomagolások minimum 27 %-a kerüljön újrafelhasználásra. Ezt a számot 2020-tól kezdve 40 %-ra akarják emelni.Hogy milyen üvegeket lehet az üveghulladékot gyüjtö tartályokba / ládákba dobni arra pontos utasítások vannak.
Nem szabad pl. az újrafelhasználandó üveghulladék közé tenni: kórházi eredetü üvegszemetet, porcellánt vagy kerámia-edényeket, eltört kristálypoharakat, kozmetikai anyagok üveg-tégelyeit, opálüveget,lámpákat, villanykörtéket stb.stb.
A szelektált gyüjtés nagyon fontos és ennek érdekében állandó felvilágosító munkára van szükség ami minden vonalon folyik az óvodáktól kezdve . A szemét szelektálásából szokás lesz és rövid idö után már nem is kell arra gondolni, hogy milyen hulladék milyen tartályba kerül.
A Rinki által összegyüjtött üveghulladékot tengeri úton Angliába és Hollandiába szállítják , ahol új üvegek készülnek. Finnország ezzel nem foglalkozik. Az üveg az ujrafelhasználás egyik legfontosabb anyaga mivel többször is – szinte végtelenül – lehet az üvegszemetet új üveg készítésére felhasználni. Az ilyen üvegszemétböl érdekes tárgyak születnek és több cég is alakult erre a célra. Ilyen pl. a
Paratiisipaja – Paradicsom-mühely nevü, Kustaaviban – Finnország délnyugati szigetvilágában – 2018-ban nyílt mühely is.Ott dísztárgyak és mindenféle más üvegtárgyak is készülnek az üveghulladékból. Van helybeni üzletük és foglalkoznak interneten át történö eladással is.
A kézimunkával , kis sorozatban készült üvegtárgyak keresett ajándékok, de használják ezeket a legkülönbözöbb , étkeztetéssel foglalkozó helyeken is, iskolákban, munkahelyeken, vendéglökben ,magánháztartásokban . Az öblös poharak egy részében a jobb fogás érdekében a hüvelyujjra készült benyomat van. Ezeket a poharakat peukkulasi néven hozzák forgalomba.
Peukku a hüvelykujj = peukalo rövid neve és a lasi szó finnül üveget és poharat is jelent.
. A papír ujrafelhasználása
Az összegyüjtött papír a papírgyártás fontos alapanyaga. Finnországban a felhasznált papír és a csomagok kartonpapirja 77 %-ban visszakerül a gyártási folyamatba ez a szám európai viszonylatban a legmagasabbak közé tartozik. A háztartások külön gyüjtik a csomagolások kartonpapírját és a különbözö dobozokat. Ezeknek saját szemétládájuk van.A használt papírból sokféle termék készül. Ezek közé tartozik az ujságpapír, szórólapok , mindeféle csomagolópapír, háztartási papír, WC papír, papirzsebkendö.
Feltételezve, hogy Önök elött ismeretlen az egyik legérdekesebb finnországi papirfelhasználási terület erdögazdasági. Mivel Finnország legfontosabb természeti kincse = zöld aranya az erdö erröl egy kicsit többet.
Az erdögondozást több törvény is szabályozza. Ebben nagy szerepe van az irtások helyére kerülö facsemeték ültetésének És most jön a papír ujrafelhasználásának fontos területe: a frissen ültetett facsemetéket papírból készült védögallérokkal veszik körül

Facsemete védögallérja :Taimitassu
A nevük: Ecopulp Taimitassu = csemetemancs.
Mire jók ezek ?
Kb. 3 – 5 év mulva oszlanak fel, bórt tartalmaznak, ami mütrágyaként segíti elö a frissen ültetett facsemete növekedését az elsö idöben. A gallér lélegzik, kiegyenlíti a nedvesség változását és elösegíti a mikroorganizmusok müködését . A törzs vastagságával tágul és nem dörzsöli fel a fakérget. Megelözi a fiatal csemete körüli fü/gaz növekedését és ezzel a káros gombák szaporodását . Védi a frissen ültetett facsemetét a talajmenti fagytól, a mezei egerektöl és pockoktól.

A védögallér átméröje 400 mm, súlya 100 gram
A kép jelmagyarázata : esilannote = elötrágya, vesiurat=viztartó vájat, reijät…= lukak a földhöz való lehorgonyzásra, 100 % …= 100 %-ban újrafelhasznált rostokból áll , joustava kaulus = rugalmas “nyak ”
Miért fontos a fiatalon ültetett facsemeték védelme ?
A jó talajú terepeken a gyenge, fiatal facsemeték már az elsö években “ megfulladnak “ a fü és gaz alatt. Az ültetett terület értéke így 40 %-kal is csökkenhet a helyes gondozás elmaradása miatt. Egy hektárnyi terület ültetésének költsége kb 1500 euro. Ha a helyes gondozás miatt elpusztulnak a fiatal csemeték, az ujraültetés és trágyázás, az új facsemeték és egyben a kárba ment növekedési idö mind emelik az erdögazdasági költségeket.
Estélyiruha nyírfarostból
Bezáróul a farostok felhasználásának egy extrém példája : Finnország elnöke feleségének Jenni Haukio- nak 2018 december 6.-án a függetlenség ünnepének elnöki fogadásán viselt estélyi ruhája anyaga nyírfa-cellulózából készült .

Sauli Niinistö elnök és felesége Jenni Haukio 2018 dec. 6.
Az anyag neve Ioncell és a jövöben helyettesíti a gyapot/pamut és viszkóza anyagokat. A gyapot termelése sok vizet és nagy területet igényelve nem ekologikus, a viszkóza elöállításánál pedig mérges vegyszereket használnak.
A finn Aalto egyetemen kidolgozott eljárás lehetövé teszi , hogy nyírfa eredetü cellulózából textilt állítsanak elö. Az így elöállított rost alapanyaga megújuló, söt maga az Ioncell rost is biotermék. Ezzel remekül helyettesíti a nem megújuló nyersanyagokból elöállított müszálat.
Okkal feltételezhetö, hogy az eljárás új, környezetbarát textilekhez vezet, melyek kereslete világszerte egyre nö.
Jenni Haukio fehér estélyi ruhájának anyaga nagy csapat müve, teljesen kézimunkával készült. A rostokból szött lenge anyagot az Aalto egyetem mühelyének mestere Päivi Kokko- Vuori szötte. A fonal elkészítésében részt vettek : Sami Rantasalo és Marja Rissanen . A ruha szabásmintája Sari Kivioja müve, az estélyiruhát Reeta Myllymäki varrta . Az Ioncell szál tervezésben az Aalto egyetem több professzora is részt vett: Maarit Salolainen, Pirjo Hirvonen és Herbert Sixta.
A ruhát az Aalto egyetemen divat – és ruhatervezést tanuló Emma Saarnio tervezte, az anyag a textiltervezést tanuló Helmi Liikanen müve.

Emmi Saarnio és Helmi Liikanen
Emmi így beszélt a ruháról : A tervezés kiindulópontja az önálló Finnország kezdödö második évszázada, ami új környezetvédelmi elképzelést, új anyagokat és új tervezö-generációt jelent. Ihletésként az erös finn nök szolgáltak, akiken át a minimalista vonalak és egyszerü formák érvényesülnek. A ruha a tiszta és világosabb jövö jelképe.
Helmi így folytatta: Az Ioncell anyagot elegánsan és ünnepélyesen akartam bemutatni. A szött anyag struktúrája és élö felülete egyben az egyedülálló anyagot képviselik. Ebben a tervben a hagyományok és az innovációk találkoznak.
Mind a két tervezö úgy nyilatkozott, hogy céljuk egy fínom, estélyiruhára alkalmas anyag bemutatása volt, melynek segítségével egyben az Ioncell létrehozói iránti tiszteletüket is kifejezésre juttatják.
Kedves Olvasók !
Fenti soraimmal szeretnék kissé rávilágitani a Finnorszásgban folyó újrafelhasználásra. Az ismertetés nagyon felületes és hiányos, mivel csak az üveg és papír újrafelhasználását érinti. A témát – ha van rá érdeklödés – tovább is folytathatom.
Judit Mäkinen
Forrás:
- https://pixabay.com/fi/vectors/kierr%C3%A4tys-symboli-logon-vihre%C3%A4-304974/
- https://ilmasto-opas.fi/fi/ilmastonmuutos/hillinta/-/artikkeli/8bde6ca5-7802-4c36-a4da-34086e9c5287/kierratys-ja-uusiokaytto.html
- https://www.stat.fi/til/jate/2016/13/jate_2016_13_2018-01-15_tie_001_fi.html
- https://www.metsateollisuus.fi/edunvalvonta/ymparisto-ja-vastuullisuus/kiertotalous/kierratyskuitu-arvokas-raaka-aine/
- https://rinkiin.fi/kotitalouksille/rinki-merkki/
- https://www.sttinfo.fi/tiedote/suomessa-kierratetty-lasipakkauksia-ennatysmaara?publisherId=3740&releaseId=68873012 http://www.ecopulp.fi/fi/metsanhoito/taimisuojat/
- https://www.stjm.fi/uutiset/tekstiilien-uusiokaytto-pure-waste-textiles-antaa-arvon-jatteille/
- https://paratiisipaja.fi/tuote-osasto/lasi
- https://publicinsta.com/hashtag/peukkulasi
- http://www.ecopulp.fi/fi/metsanhoito/taimisuojat/
- https://www.mtvuutiset.fi/artikkeli/talta-se-nayttaa-jenni-haukio-edustaa-linnan-juhlissa-koivumekossa/7194352
- https://www.aalto.fi/fi/uutiset/jenni-haukion-puku-kertoo-uuden-vuosisadan-tarinaa?utm_source=facebook.com&utm_medium=social_own&fbclid=IwAR1WBqqksA2KTQFEi9qRbKp7ziKgKbn8LEW1Mq7SbOSSSpBLMZAE0qCZp40
- https://www.sttinfo.fi/tiedote/jenni-haukion-puku-kertoo-uuden-vuosisadan-tarinaa?publisherId=37936456&releaseId=69847752
Hozzászóláshoz be kell jelentkezni!