Minna Canth-a finn nök egyenjogúságáért 263.levél

 

Finnországi levél hazámból Finnországból szülöhazámba Magyarországra

 

Kedves Olvasók !

Márciusban egy olyan nap van, amikor lobognak a finn zászlók és ez a nap: Március 19.  Minna Canth napja, a mai nap.  A 2003 óta zászlós ünnepnap mely az írónö 175.  születésnapja egyben a nöi egyenjogúság napja Finnországban.

lataus

Minna Canth

Ki volt Minna Canth?

Lánynevén Ulrika Wilhelmina Johnson Tampere-ben született 1844 március 19.-én . Édesapja az ottani Finlayson textilgyár irodájában dolgozott . Itt kezdte iskolai tanulmányait 7 éves korában.

A család 1853-ban Kuopio-ba költözött, ahol Minna édesapja méter- árú és fonalüzletet nyitott. Minna itt folytatta tanulmányait svéd nyelvü iskolában, ami a ” civilizált szülök leányainak ” iskolája volt. Ide az egyszerü családból származó Minna csak azért jutott be, mert édesapja  sikeres üzletember volt . Ebben az iskolában föleg ”nöi dolgokat ” tanítottak: hímzést, zongorázást és szép, udvarias nöi viselkedést.

Minna azonban tanítónö szeretett volna lenni és ezért 1863-ban  felvételt kért – és kapott _  a Jyväskylä városában müködö tanítóképzö szemináriumba. Ez volt Finnország elsö olyan föiskolája ahol nök is tanulhattak.

Jyväskylän lyseo

Jyväskylä, liceum

Ez a tanintézet sorsdöntö volt Minna életében

Minna Johnson egyike volt az 1863-ban indult szeminárium elsö hallgatóinak. Ez volt az ország elsö olyan tanintézete, ahová nök is járhattak és ahol finn nyelven folyt a tanítóképzés.

Minna Johnsonin luokkakuva Jkylä

Osztálykép , Jyväskylä. Minna Johnson a középsö sorban jobb oldalon áll.

A nagy lelkesedéssel kezdett tanulmányok azonban két év mulva  megszakadtak, mivel Minna házasságot kötött a természettudományokat oktató tanárával, Johan Ferdinand Canth-tal.

Minna ja Ferdinand Canth

Minna és Ferdinand Cant, eljegyzési kép

Férje  közremüködésével került Minna Canth az újságíráshoz és együtt szerkesztették a Keski-Suomi nevü újságot. Itt jelent meg 1874-ben Minna elsö cikke „Tyttäriemme kasvatus “Leányaink nevelése ” címmel.

Az erös akaratú Minna Canth több éleshangú  cikket is írt az újságba, nyiltan  állást foglalva az égetett szesz fogyasztása ellen. Közben azonban  elfelejtette, hogy az újság tulajdonosának szeszfözdéje is volt ! Így azután a Canth házaspárnak le kellett mondania az újságírásról. Nem sokkal késöbb azonban  Jyväskylä-ben két új újság indult Keski-Suomi és Päijänne néven és itt jelentek meg Minna Canth elsö novellái.

Agnes c. novelláját 1892-ben adták ki elöször egy novellagyüjteményben, késöbb a100-oldalas novella különkiadásban is megjelent.

Agnes

A legjelentösebb változás Minna Canth életében akkor történt amikor 1878 -ban  nem sokkal hetedik gyermekük születése elött meghalt a férje .

Az óriási megrázkódtatás minden téren sok problémát jelentett a fiatal, sokgyermekes özvegynek. Két évvel késöbb, 1880-ban Minna Canth Kuopioba költözött és átvette a szülei ottani üzletét. Akkoriban vált ugyanis lehetövé Finnországban, hogy egy özvegy asszony mint önálló kereskedö dolgozzon. Szívós és kitartó munkával fellendítette az üzletet úgy, hogy az megélhetést biztosított a családjának.

Az utca, ahol az üzlet volt, jelenleg Minna Canth nevét viseli a ház neve: Kantila.

800px-Kanttila_-_Minna_Canthin_katu_22_-_Kuopio

Minna Canthin utca  22 Kuopioban.

Minna Canth rendkívüli asszony volt. Novellákat, kisregényeket, tíz színdarabot és kb. 70 újságcikket írt. Cikkeiben foglalkozott a lányok iskoláztatásával , és az erkölcsi nöi-férfi egyenjogúsággal. Elsö, finnül írt színdarabját Murtovarkaus = Betörötolvajlás a Finn Irodalmi Társaság kitüntetésre érdemesitette. Tudomásom szerint Minna Canth müveit senki nem fordította magyar nyelvre, ezt az információt Salamon Ágnes tanárnö 2105-ben  megerösítette – köszönöm szépen. Hogy azóta fordította-e valaki magyarra Minna Canth müveit arról sajnos nincs tudomásom. Hálás vagyok az eetleges információért.

Minna Canth nagy érdeme a nök iskoláztatásának terén végzett munkája és  a nök egyenjogúságáért vívott harca.

Minna szalonja Kuopioban fogalommá vált, számos, késöbb híres író fordult meg ebben a szabadelvü társaságban, ahol a beszélgetések a nöi mozgalmakkal söt a darwinizmussal is foglalkoztak. Minna Canth az un. abszolut nemi erkölcs híve volt, ami tiltja a házasság elötti szexuális kapcsolatokat. Ezen nézete miatt összetüzött egy másik íróval, Juhani Aho-val aki a relativ nemi erkölcs eszmét képviselte, mely  férfiaknak megengedi a házasság elötti szexuális kapcsolatokat, de a nöknek nem.

Az írónöt 1897-ben szívroham vitte el, 53 évesen. Emlékét sokféle formában örzi az utókor.

Minna Canth-ra emlékezik az utókor

Minna Canth szobrok

Három városban láthatunk Minna Canth szobrokat, ezek Kuopio– ban, Tampere-ben és Jyväskylä-ben láthatók. Kuopio- Emil Halonen szobrász müve a Minna Cantról elnevezett parkban áll, 1937-ben az írónö halála után 40 évvel leplezték le ezt a szobrot.

Minna_Canthin_patsas_Eemil_Halonen_1

Emil Halonen: Minna Canth

Ennek a szobornak miniatür mását – a neve Minna- a Kuopioi Müvésztársaság 1947 óta vándordíjként ítéli oda minden második évben a tájegység zenében, irodalomban képzömüvészetben, irodalomban és a színházmüvészetben érdemesült müvészeinek.

Tampere – Minna Canth szülövárosa 1951-ben állított szobrot Nuori Minna – Fiatal Minna néven a Hämeenpuisto nevü parkban. Ez a szobor Lauri Leppänen müve.

Lauri leppänen Minna Canth

Lauri Leppänen : Minna Canth

Jyväskylä – a Kirkkopuisto-ban Pauli Koskinen szobra 1961 óta emlékezteti Minna Canthra az utókort.

Pauli_Koskinen-Nuori_Minna_Canth-Jyväskylä_Kirkkopuisto-DSC80_1040410

Pauli Koskinen : Minna Canth

Minna Canth utcák – Kuopioban Jyväskylä-ben, Tampere-ben és Helsinkiben is található Minna Cantról elnevezett utca.

Minna Canth-ról elnevezett iskola– 1960 ban alapitották ezt az iskolát Kuopioban. Jelenleg gimnáziumként müködik, kb. 400 diák jár ide. A Kelet-Finnországi Egyetem Kuopioban müködö részlegének föépületét róla nevezték el Canthia-nak.

 

 

Minna Canth bélyeg – az elsö bélyeget Minna Canth emlékére 1944-ben adták ki.

282-1944_MED

Ezt a bélyeget az irónö 100. születésnapja alkalmából hozta forgalomba a finn posta.

Minna Canth a szelek szárnyán Minna Canthra emlékezett 2013-ban a Norwegian nevü légitársaság is. A norvég színeket viselö légitársaság gépeit az északi országok nemzeti höseinek képei díszitik. Ök életmüvükkel befolyásolták és vitték elöre a tudományokat és müvészeteket, a zenét és a sportot valamint a társadalom szempontjából fontos kérdéseket.Finnországot két személy képviseli a norvég repülögépeken, nemzeti költönk J.L. Runeberg és Minna Canth!

Norwegian_Minna_Canth

Minna Canth – Norwegian airline gépe

Végül,de nem utolsó sorban említem a Minna Canth társaság-ot Az 1946-ban alapított,  társaság tagjait meghívással válogatja ki.

 Minna Canth díjak

Finnország centenáriumának évében. 2017-ben került elsö alkalommal kiosztásra ez a 10 000 euróval járó díj, melyet olyan valaki kap, aki munkásságával jelentösen hozzájárult  Minna Canth képviselte értékek ismertté tevéséhez.  A díj létrehozója a Finn Vásáralapítvány = Suomen Messusäätiö.

Az elsö díjat Irja Askola emerita püspök kapta, második alkalommal Kaarina Hazard iró volt a díjazott.

 

A díjhoz a Kalevala koru ékszervállalat  Canth –nevü ezüst ékszerei tartoznak. Ezek egy függö és fülbevalók.Tervezöjük Kirsti Doukas.

 

A díjat az öszi  könyvvásár alkalmával osztják ki, az idei díjazottat még nem ismerjük.  

Idén ma Minna Canth születésnapján  Jyväskylä-ben egy másik díj is kiosztásra került, ennek neve Minna Canth-egyenjogúság díj. A kitüntetett Finnország elözö elnöke Tarja Halonen volt. A díjat Jyväskylä egyetemének  tanárképzö tanszéke ítéli oda az arra érdemesnek.

 Kedves Olvasók !

Minna Canth munkássága elválszthatatlan a nök egyenjogúságáért folytatott harctól. még van kívánnivaló az egyenjogúság terén. A finn nök még mindíg kevesebbet keresnek mint a férfiak és ez nem az alacsonyabb iskolázottságból adódik. Ez azonban  nem ennek a levélnek a témája.

Soraimat azzal zárom, hogy hamarosan lesz egy lelkes magyar fordító aki Minna Canth müveivel megismerteti majd  a magyar olvasóközönséget .

 

Judit Mäkinen

 

 

 

3 thoughts on “Minna Canth-a finn nök egyenjogúságáért 263.levél

  1. Visszajelzés: Március 19. Minna Canth napja | Finnországi levelek/ Suomesta unkariksi/Hungarian letters from Finland

  2. Kedves Judit!
    Íme milyen nemes célokért lehet dolgozni!
    Most meg sokszor megbotránkozhatunk az elfogadhatatlan női “jogok” követelésén.
    Üdvözlettel. Lia.

    Kedvelés

Vélemény, hozzászólás?

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.