Ünnepi hangverseny Helsinki sziklatemplomában. 262.levél

 

Finnországi levél hazámból Finnországból szülöhazámba Magyarországra

 

Kedves Olvasók !

Március 13.-án 13.03 órás kezdettel 105 percig tartó hangverseny lesz Helsinki egyik leglátogatottabb nevezetességében a Temppeliaukio sziklatemplomában.

Hogy miért ezen a napon és miért ebben az órában ? Mert ezen a napon ebben az órában  lett vége Finnország un. téli háborújának, mely 105 napig  (1939 november 30 – 1940 március 13.) tartott.

Egy kis történelem

Három hónappal a téli háború kezdete elött kezdödött a II. világháború  azzal, hogy Németország és a Szovjetunió megszállták Lengyelországot. A Szovjetunió  1939 november 30.-án Finnországot hadüzenet nélkül támadta meg és Finnország szinte emberfeletti  áldozatokat követelö hösies védekezése 105 napig tartott. Ez a háború tette a finnek  egyik legjellemzöbb tulajdonságát  a sisu-t ismertté az egész világon. Mert ennek köszönhetö, hogy  a Szovjetunió óriási túlerejével sem tudta soha megszállni az önnállóságért harcoló Finnországot. Itt kínálták  a finnek ellenfelüknek elöször  a Molotov coctail néven azóta is ismert ”italt” .

Az 1939-1940 -es tél rendkívül hideg volt, Kuusamoban  a hömérö -37,6 C fokot mutatott 1940 január 17.-én. Ugyanezen a napon Helsinkiben -32,9 C fok volt.

Talvisota 12.1.1940

1940 január 12. Finn katonák a harctéren

A Moszkvában kötött békeszerzödés értelmében Finnország elvesztette területének 11 %-át és második legnagyobb városát : Viipuri-t

Helsinkiben a téli háború befejezésénak napjára emlékezünk március 13.-án. Az emlékhangversenyt egy egyesület :

Suomen Isovanhemmat ry = Finnország nagyszülöinek egyesülete szervezi.

Suomen Isovanhemmat ry

Erröl  az egyesületröl egy pár szó:

Az eszmei egyesületet 2002 szeptember 9.-én alapították  Anja Lehtijärvi és Pekka Leinonen tanárok. Céljuk többek között az volt, hogy felhívják  a figyelemet a nagyszülök jelentöségére mind az unokák mind pedig a társadalom szempontjából.   Igyekeztek felvenni a kapcsolatot a hatósági szervekkel és mindazokkal a felnöttekkel , szülökkel és nagyszülökkel akik a gyerekek érdekeit képviselik és azokat elösegítik. Támogatják a napköziotthonokat  és iskolákat azok nevelési feladatainak megvalósításában és a nemzeti  hagyományok továbbvitelében. Az utóbbi célt szolgálják a 2003 óta a téli háború befejezésének napján  szervezett emlékhangversenyek , melyek neve:

Sininen hetki  – konsertti / Kék pillanat hangverseny

A hangversenyen szereplö  zenekar évek óta a Helsinki Rendörség Fúvószenekara, idén karmesterük Sami Ruusuvuori volt. A hangverseny Leevi Madetoja (1887-1947) Alkusoittofatasia /Nyitányfantázia c.  müvével kezdödött. Itt hallható : https://www.youtube.com/watch?v=9IxrRtcFoBY

Az idei hangversenyen felléptek Jorma Hynninen és Johanna Tuomi operaénekesek.

Jorma-Hynninen-ja-Johanna-Tuomi

Jorma Hynninen és Johanna Tuomi operaénekesek

Ök az egyik legismertebb finn zeneszerzö Oscar Merikanto ( 1868-1924)  Onnelliset=Boldogok c. dalát és  Jerry Bock  Hegedüs a háztetön c. müvéböl a Szeretsz engem ?  dalt adták elö.

A hangverseny egyik legmeghatóbb zeneszáma a Veteraanin iltahuuto / A veterán esti takarodója c. dal volt , amit a 77 éves Jorma Hynninen operaénekes és a 7 éves, elsöosztályos Anton Häkkinen együtt adtak elö.

Hynninen ja Anton Häkkinen

Jorma Hynninen operaénekes és Anton Häkkinen elsös

Az elöadás itt hallható : https://www.kaleva.fi/uutiset/kulttuuri/oululaisen-anton-hakkisen-8-ja-jorma-hynnisen-yhteinen-iltasoitto-kajahti-temppeliaukion-kirkossa-katso-video/816814/.

A fellépés háttere:

Anton négy éves volt, amikor 2015-ben  a függetlenség kivívásának emlékére rendezett december 6.- i ünnepélyes elnöki fogadást az ö oului otthonában is követte a család a televizió adásán át. Akkor hallotta Anton elöször ezt a dalt  Armas Ilvo háborús veterán elöadásában  és nem tudta levenni a szemét a televizió képernyöjéröl. Megtanulta a dalt és tavaly , 2018 december 6.-án ö énekelte el Kaarlo Manelius 95 éves Muhosban élö veteránnak .

 

A kisfiú kedvenc énekese a nemzetközileg ismert  finn bariton,  Jorma Hynninen. Anton néha ír neki és az együttes fellépés az operaénekes ötlete volt miután tavaly  hallotta, hogyan énekli a kisfiú ezt a híres dalt. Az együttes fellépés rendkívül sikeres volt, a zsúfolásig telt templomban felhangzó tapsnak nem akart vége lenni.

A mostani templomi hangversenyen a dal  refrénje  sokaknak könnyeket csalt a szemébe. Szövege  az én fordításomban így hangzik :

  • Hoivatkaa, kohta poissa on veljet     Távoznak a bajtársak öket gondozzátok
  • Muistakaa, heillä kallis ol`maa          Drága volt nekik a haza , eszetekbe tartsátok
  • Kertokaa, lasten lapsille lauluin         Unokáitoknak dalokkal mondjátok
  • Himmetä ei muistot koskaan saa       Homályosodni az emlékeket soha ne hagyjátok.

A dal zeneszerzöje és egyben szövegének írója is Kalervo Hämäläinen ( 1917 – 2015 )  zenetanár volt az1980-as évek végén. Ez a dal jelenleg a legtöbbet énekelt veteránokra emlékeztetö dal. Mauno Koivisto finn elnök temetésén is elhangzott Jorma Hynnynen operaénekes  és a Helsinki Cantores Minores kórusának elöadásában.  Szeretettel ajánlom meghallgatásra : https://www.youtube.com/watch?v=d2rfC3YMboM

Kedves Olvasók !

A hangverseny számoma maradandó élmény és minden évben szívesen vagyok a templomban ezen a hangversenyen. Mai levelemmel arra a sokszor feltett kérdésre szeretnék ismételten válaszolni hogy : Milyenek a finnek ?

A választ a fentiek fényében Önökre bízom.

 

Judit Mäkinen

Vélemény, hozzászólás?

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.