Finnországi levél hazámból Finnországból szülöhazámba Magyarországra
Kedves Olvasók !
Önök között sokan vannak olyanok, akik már voltak Finnországban. és remélem, hogy sokan vannak olyanok akik majd jönnek errefelé a jövöben. Feltételezem, hogy többen vannak olyanok, akik repülövel érkeztek ide. Ezért mai levelem Finnország legnagyobb repülöterével foglalkozik.
Egy kis történelem
A rendszeres légiforgalom 1924-ben kezdödött Helsinkiben, amikor vizre szálló repülögépek : hidroplánok közlekedtek a Helsinki – Stockholm és Helsinki – Tallin vonalakon. ( Megjegyzés : innét származik a finn szó : lentosatama-repülökikötö )
Ez a tengerparti városok között viszonylag sokáig tartott és csak a 30-as évek elején vált idöszerüvé Helsinkiben egy a szárazföldi repülötér épitése. Ennek legföbb oka az euópai országokkal kiépülö forgalom volt.
A elsö civilforgalmat szolgáló repülötér Turkuhoz közel, Artukainen-ben épült 1935-ben. Két évvel késöbb Finnországban már 8 hasonló repülötér volt a belföldi forgalom szolgálatában.

Artukainen -repülötér 1935
Helsinki nemzetközi forgalmát szolgálandó repulötere helyének kiválasztásában a legendás repülö Charles Lindbergh is részt vett ! Ö 1933 szeptemberében a finn Aero O/Y cég ( jelenleg Finnair a neve ) elnöke Gunnar Ståhle meghívására érkezett nejével Anneval egy Lockheed Sirius típusú hidroplánon. Helsinkiben Katajanokka városrészének partján kötöttek ki, a partraszálláskor készült ez a kép

Charles Lindbergh Helsinkiben 1933
Az eredetileg Tuomarinkylä területére tervezett repülötér végül is Tattarisuo Malmi helyén készült el 55 hektáros területen, melyet a város 50 éves bérleti szerzödéssel bocsátott a repülöforgalom rendelkezésére.
Helsinki repülötere Malmiban 1936 decemberében kezdte el müködését . A hófehér kerek föépület mellett a hangárban hat Junkers 52 típusu gépnek volt helye, ez a hangár akkoriban Európa 2. legnagyobb ilyentípusú épülete volt. A modern technikai berendezést a Telefunken cég biztosította.

Helsinki repülötér -Malmi 1936
A repülöteret hivatalosan 1938 május 15.-én avatták fel, a többezer meghívott között a miniszterelnök A.K. Cajander és Mannerheim marsall is részt vettek az ünnepségen. Ezután a repülöforgalom rohamosan fejlödött és 1939-ben a hálózat a nagyobb finn városokat már érintette. Nemzetközi repülötársaságok köztük a svéd ABA Swedish Airlanes és a német Lufthansa is elkezdték a Helsinki felé irányuló rendszeres, egyenes járatokat.
A 40-es években olyannyira nött a légiforgalom, hogy új repülötérre volt szükség. Ehhez az is hozzájárult, hogy az erös telek miatt a repülötér területén több probléma is fellépett mivel az ottani puha talaj nem bírta a nagyobb gépek okozta terhelést. Az új repülötér épitése 1950 májusában kezdödött , Vantaa-ban épült – ezért Helsinki-Vantaa a neve- és 1952-ben az Olympia évében lett kész. Amikor én elöször Helsinkiben jártam – 1964 öszén – a repülötér így nézett ki :

Helsinki -Vantaa repülötere a 60-as években
Mindenki – belföldröl és külföldröl egyaránt – egy helységbe érkezett , az épület szerény falusi lakóházhoz hasonló épület volt. Azóta sokat változott a világ. a repülötér is változott, a régi eltünt. A mostani repülötér Helsinkitöl 18 km távolságban van északra, területe 17 000 hektár.

Terminál 1 Helsinki-Vantaa
Az új –a belföldi és külföldi utasok számára közös – terminál 1969-ben nyílt meg, azóta az épületet többször is bövitették. Az utasok száma 1987-ben meghaladta az öt milliót, akkor Finnország lakosainak száma 4 926 000 volt .
1993-ban nyílt meg a belföldi légiforgalmat szolgáló új terminál: T1. Három évvel késöbb a külföldi forgalmat bonyolító terminált: T2 bövítették és összeköttték a belföldi terminállal. Szálloda és kongresszusközpont épült a repülötér területén.
Az állami vendégek részére épült fogadó-épület: VIP-President terminálban 1997 óta fogadják az ide érkezö államföket és más fontos vendégeket.
Az 1998-as év azért jelentös a repülötér életében, mert a Helainki- Vantaa repülötér akkor lett a világ legjobb repülötere ! Két évvel késöbb az utasok száma elérte a tíz milliót. A Schengen – egyezmény értelmében az útlevelet 2001 óta csak a nem schengeni országokból érkezö utasoktól kérik.
A Helsinki-Vantaa repülötér szinte állandóan bövül, elkészültek a parkházak, 12 új kaput nyitottak, modernizálták a csomagok elosztását , új üzletek nyíltak, stb.stb.
Az utasok – jelenleg 19 millió utas fordul meg itt (( Megjegyzés : Finnország lakosainak száma a 2018 szeptember 31-es adat szerint 5 520 535 lélek.) egy év alatt ! – elégedettek , ezt bizonyítja.
A legújabb elismerés
Idén , 2018 –ban a Helsinki-Vantaa repülötér Észak-Európa legjobb repülötere lett és elnyerte a SKYTRAX World Airport Award nevü díjat

SKYTRAX World Airport Award nyertese 2018-ban
2017 augusztustól 2018 februárjáig 500 repülötér 13 730 000 utasát kérdezték meg a repülöterek szolgáltatásairól : az indulással és érkezéssel kapcsolatos eljárásokról, az átszálláshoz füzödö dolgokról, csomagkezelésröl, vásárlási lehetöségekröl és a biztonságról. A megkérdezett utasok 100 különbözö országot képviseltek.
A kérdöivek feldolgozásának eredményét 2018 március 21.-én hozták nyilvánosságra a Stockholmban rendezett Passanger Terminal EXPO eseménysorozat idején.
Kedves Olvasók !
Finnország saját légiforgalmi társasága idén november 1.-én ünnepelte 95. születésnapját . Neve
Finnair – egyike a világ legrégibb jelenleg is müködö légiforgalmi vállalatának .
A születésnapot jótékonysággal ünnepelték úgy, hogy a dolgozók a szociális médiában #Finnair95 címen képeket tettek közzé saját munkanapjukról. Mindenegyes megosztás után 1 eurot adtak az UNICEF Schools for Asia / Iskolákat Ázsiának projektjének. Az erröl készült kis film itt látható : https://www.facebook.com/finnairsuomi/videos/95-vuotissyntym%C3%A4p%C3%A4iv%C3%A4n-kuvahaaste-finnair95/456098268130259/
Kedves Olvasók !
Összefoglalásként annyit, hogy a Helsinki-Vantaa repülötér/Helsingfors- Vanda flygplats Finnország legnagyobb repülötere. Északeurópában ez az a repülötér, mely az Európa és Ázsia közötti légiforgalom legnagyobb részét bonyolítja. Naponta kb. 500 fel- és leszállás történik a repülötér 3 kifutópályáján. A repülötérröl egyenes vonat-összeköttetés van a 18 km.-re levö fövárosba, Helsinkibe.
Soraimat most azzal a reménnyel zárom, hogy Önök között sokan lesznek olyanok, akik a jövöben személyesen is megismerkedhetnek Finnország legnagyobb repülöterével.
Judit Mäkinen
- Forrás:
- https://yle.fi/aihe/artikkeli/2009/03/03/seutulan-lentoasema-1952
- https://www.geocaching.com/geocache/GC18PYC_artukaisten-lentokentta
- http://www.malmiairport.fi/historia/
- https://yle.fi/aihe/artikkeli/2014/03/06/charles-lindbergh-suomessa-1933
- https://www.uuttahelsinkia.fi/fi/node/14752
- https://www.finavia.fi/fi/lentoasemat/helsinki-vantaa/lentoasemalla/lyhyesti/historia
- https://www.finavia.fi/fi/uutishuone/2017/ensimmainen-kiinalainen-lentoyhtio-aloittaa-helsinki-vantaalla
- https://play.google.com/store/apps/details?id=com.frugalflyer.airport.hel&hl=fi
- https://vsginfra.com/helsinki-vantaan-lentoasema-2016/
- https://fi.wikipedia.org/wiki/Helsinki-Vantaan_lentoasema
- https://www.vegantravel.com/vegan-helsinki-airport-pt1/
- https://www.finavia.fi/fi/uutishuone/2018/2018-skytrax-world-airport-awards-helsinki-vantaa-pohjois-euroopan-paras-lentoasema
- http://www.ilmailua.uutisparkki.com/?p=509
- http://www.lennalomalle.com/lentoliikenteen-matkustajamaarat-nousussa/
- http://www.lentoposti.fi/uutiset/finnair_95_vuoden_ik_n_yksi_maailman_vanhimmista_edelleen_toimivista_lentoyhti_ist
- https://www.isic.fi/opiskelija-alennus/finnair/
Heartly wellcome to wordls best country finland
KedvelésKedvelik 1 személy
Many thanks for your invitation !
KedvelésKedvelés
Köszönet Kedves Judit!
Igazán elérhető, főként (általad) megnyerő lehetőség egy “rokoni” látogatás Finnországba. Nem titkolván, hogy eddigi ismertetéseid igencsak felkeltette érdeklődésünket országod iránt.
Üdvözlettel. Lia.
KedvelésKedvelés
Kedves Lia ! Örülök, hogy leveleimmel hozzájárulhatok Finnország megismeréséhez ! Minden jót a hét hátralévö részére, Judit
KedvelésKedvelés