Babos Pálma magyar kerámikus egy finnorszagi kiállításon

 

Kedves Olvasók!

Finnországban van egy müvésztelepnek is mondható helység, a neve Fiskars. Feltételezem, hogy a név többek között is ismert, mivel a cég narancsszinú fogantyús  konyhai – és más célokra használt –  ollói világszerte ismerösek.

180x124_fiskarsin_sakset

Fiskars ollók

Egy kis történelem

Ennek a ma már nagy cégnek a története az 1600-as évek közepére nyúlik vissza.  Történt ugyanis 1649-ben, hogy a holland Peter Thorwöste vasöntödét alapított itt. Kezdettöl fogva használati tárgyakat gyártottak az ipar, a mezögazdaság és az egyéni fogyasztók részére ; kapákat, ekéket és szögeket.  . A 30-as években a legtöbb eke innét származott. Az ollók gyártása 1832-ben kezdödött

Müanyagot 1960-as évektöl használnak, az ergonomikus ollók narancsárga színe jelenleg az egész világon ismert 1967-2010 között már több mint egy milliárd Fiskars ollót adtak el a piacok.

A vasöntöde már régóta nem müködik itt, a Kuparipaja= Rézkovácsmühely nevü épületben kiállításokat rendeznek.

Kuparipaja

Kuparipaja , Fiskars

Idén az ONOMA nevü Kézműves- Formatervező és Művészeti Szövetkezet kiállítást rendezett ABOUT CLAY  ( Az agyagról ) címmel , mely május 13 és szeptember 2 között látogatható.

DSC02267

Az agyagról

A  kiállításon több mint 40 Európában élö,  meghívott  kerámiamüvész alkotásait láthatja a közönség. A kiállítás kurátora Erna Aaltonen .

Egy magyar müvész van a kiállítók között, a neve

Babos Pálma

 

A müvésznöt három tárgy képviseli ezen a kiállításon .

DSC02256a

Babos Pálma alkotásai Fiskarsban 

Az alábbi képeket a kiállitáson fényképeztem.

Kedves Olvasók !

Fiskars Helsinkitöl kb. 85 km.-re van, érdekes kirándulóhely lehet mindenki számára.

 

Judit Mäkinen

 

 

2 thoughts on “Babos Pálma magyar kerámikus egy finnorszagi kiállításon

  1. Kedves Judit! Nemrég voltam, voltunk Zizi “akadémiai székfoglalóján”. Örömmel töltött el.

    Jubileumi kék Fiskars ollóm, családi büszkeségem.

    Köszönöm leveleidet, bár aggódtam egy rövidke csend végett. Szeretettel kívánok további jó témát kitartó, állhatatos munkádhoz.. Lia.

    2018. június 16. 21:58 Finnországi Levelek / lLetters from Finland. írta, :

    > finnorszagilevelek posted: ” Kedves Olvasók! Finnországban van egy > müvésztelepnek is mondható helység, a neve Fiskars. Feltételezem, hogy a > név többek között is ismert, mivel a cég narancsszinú fogantyús konyhai – > és más célokra használt – ollói világszerte ismerösek. E” >

    Kedvelés

    • Köszönöm az aggódást- nincs semmi különös, csak itt nekünk már lassan túl meleg ez az idei nyár. Május 3.-a óta nem esett az esö, kiégett füvet most láttam itt elöször. A kék-fehér Fiskars olló már nem kapható- azt csak az ünnepi évben árulták. Lassan ritkaság lesz és ezzel növekszik majd az értéke is.

      Kedvelés

Vélemény, hozzászólás?

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.