2018 Àprilis 27 – Tisztelet a háborús veteránoknak !

Kedves Olvasók, kedves Látogatók !

Finnország része a II. világháborúban az un. Lappföldi háború befejezésével végetért. Ez 1945 április 27.-én volt.

Ez a nap 1987 óta –  Finnország függetlenségének 70. éve – országos, zászlós  ünnepnap, a háborús veteránok tiszteletének napja.

DSCF6103

Idén az országos ünnepség Helsinkiben a Finlandia palotában volt ma du. 2 órai kezdettel. Az ünnepségen a veteránok és hozzátartozóik, jelenleg szolgáló  fiatal katonák söt az ünnepély rendezésében szorgoskodó gimnazisták is részt vettek.

Megkoszorúzták Mannerhein tábornok lovasszobrát és a Hietaniemi temetöben a sírját is,  valamint ugyanott  az Ismeretlen Katona emlékmüvét.

 

A meghívott vendégeket Helsinki polgármestere Jan Vapaavuori üdvözölte. Az állami hivatalos üdvözletet Paula Risikko a parlament elnöke közvetítette

A hadsereg nevében Jarmo Lindberg tábornok mondott beszédet.Mannerheim szobránál a tábori püspök Pekka Särkiö mondott beszédet.

Fellépett a katonai fúvószenekar, a Sibelius gimnázium kamarakórusa, a  Wild cats nevü fiatal lányok kórusa.

A veteránok nevében a 92 éves Pentti Heinonen emlékezett, a fiatal generáció köszönetét Katie Hanwell gimnazista tolmácsolta.

 

Én a TV  egyenes adásából kaptam el ezeket a képeket.

 

Judit Mäkinen

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.