Finnországi levél hazámból Finnorszagból szülöhazámba Magyarországra
Kedves Olvasók !
Elözö levelemben a 2018-ban bekövetkezett finnországi változások egy részéröl irtam, mai levelemben folytatom ezt a témát. Azért folytatom, mert úgy tünt, hogy van érdeklödés a téma irant. A statisztika szerint a facebookon közölt beírás 500 olvasót ért el. Ez a levelem megjelent Finnország budapesti nagykövetségének facebook oldalán is, hogy ott mennyien olvasták azt nem tudom.
Címül talán azt is választhatnám, hogy az adóparadicsomokkal szemben Finnország az adók paradicsoma.

Verokarhu / “Adóbegyüjtö állam “
Hogy miért arra az alábbiak vetnek egy kis fényt.
Finnországban sokféle adó van, ezek között az eligazodás még az ittélöknek sem könnyü.
Többféle adóban van változás idén és általában elmondható, hogy az adók nem csökkennek, hanem inkább emelkednek.
Média adó
Míg régebben a TV nézésért fizettünk TV engedély formájában – a vásárolt televiziót be kellett jelenteni – amióta általános lett a számítógéphasználat, mely lehetövé tette a TV müsorok követését is, erösen csökkent a TV engedélyek és ezzel az adózok száma. Ezt az adóhivatal úgy kompenzálta, hogy megszünt a TV engedély de mindenkire kivetettek egy általános un. média adót teljesen függetlenül attól, hogy van-e valakinek TV-je vagy pl. számítógépe vagy nincs. Az adó mértéke függ a jövedelemtöl.
Akinek az évi összjövedelme nem haladja meg a 14 000 eurót az nem fizet média-adót. Ez a statisztika szerint kb. 400 000 adófizetöt érint. ( Megjegyzés : azaz 400 000 olyan felnött lakosa van az országnak, akiknek a havi brutto jövedelme nem haladja meg a kb. 1160 eurot).
Az adó az évi jövedelem függvényében nö . Azok akiknek az évi jövedelme meghaladja a 21 270 eurót a legmagasabb média-adót fizetik, ez 163 euró egy évre idén. Egy háztartáson belül mindenki személyenként fizeti ezt az összeget, aki 18 éven felüli.
Ingatlan-adó – kiinteistövero
Ezt az adót 1993-ban vezették be. Az adó több régebbi adót helyettesít ezek között van a régebbi utca-adó (amit az utcák karbantartása után fizetünk. Az ingatlanadó a beépítetlen telkekre is vonatkozik. Beépített telkeknél más a telek és más a rajta álló épület adókulcsa. Kivételt képeznek ez alól a müvelt földek és erdök valamint a vízterületek. Az adó mennyiségét az épületek értéke szabja meg.
Ezt az adót évente állapítják meg és szinte minden évben emelkedik a mennyisége. Ez nem egy esetben arra vezet, hogy idös nyugdíjasok nem tudják fizetni a régi telek és a rajta álló családi ház utáni ingatlanadót.
Ezért eladják a telkük egy részét – régi családi házak telkein mindíg maradt un. beépítési jog – amire az új telektulajdonosok lakóházat építenek, nem egyszer rikító ellentétben az ott már álló régi ház stílusával és nagyságával.
Lakáshitellel kapcsolatos adó
Azok akiknek lakásra van hitelük az évente törlesztett kamat összegének egy részét levonhatják az adójukból. Míg 2014-ben a levonható összeg a kamat 75 %-a volt, ez minden évben csökkent és jelenleg a kifizetett kamatok 35%-a vonható le az adóból.
Örökösödési adó – perintövero
Aki többet örököl 20 000 eurónak megfelelö értéknél , annak az örökölt vagyon után adót kell fizetnie. Az adó mennyisége függ a rokoni kapcsolattól, más az adókulcs az özvegy, a gyerekek és az idegenek ( barátok, távoli rokonok stb.) esetében. Végrendelettel az egyenes leszármazottakat nem lehet teljesen kizárni az öröklésböl. Az örökbefogadott gyerekek a biologiai leszármazottakkal egyenlö helyzetben vannak.
Autóadó
Ezt az adót 1958-ban vezették be az akkori nehéz gazdasági helyzetre hivatkozva. A parlament azzal a feltétellel fogadta el az autóadót, hogy az átmentileg, egy évig lesz érvényben. Ez az “egy év “ azóta is tart ! függetlenül a mindenkori gazdasági helyzettöl.

A 60 éves átmeneti autóadó
Az adó mennyisége 2016 óta összefügg az autó által kibocsátott CO2 mennyiségétöl, utóbbit azóta mérik az autók technikai ellenörzésével kapcsolatban.
Ezen kívül minden évben fizetünk un. közlekedési eszköz adót ( ajoneuvovero ) azaz autóhasználati adót. Ez pl. az én 9 éves Renault Clio autóm esetében 266.62 euro évente. Ezt azért fizetem az államnak, hogy használom a saját már autóadóval is megadóztatott autómat. Régebben az adó befizetését egy matricával igazoltuk.

Autóhasználat matricája
Mint a fenti képen látható ez az adó 1976-ban 100 márkka volt évente mint a régi matrica mutatja. Ez euróban kb. 16 eurónak felel meg. Ugye elmondható, hogy ez az adó jelentösen emelkedett a “ régi szép idök “ óta.
Energia-adó /Energiaverotus
Nö a fütöolajra kivetett adó is – az olaj ára – azaz emelkednek az olajjal fütött ingatlanok fenntartásának költségei. Itt jegyzem meg, hogy a finn idöjárás miatt évente legalább 11 hónapig van szükség fütésre az ország déli részein is. Egyidejüleg az elektromos áram és a távfütés ára is emelkedik.
Végezetül de közel sem utolsó sorban az un,
Szolidaritás adó
Ez a magasabb jövedelmüekre kivetett extra adót jelenti. Ezt azok fizetiki, akiknek a évi brutto jövedelme meghaladja a 74 200 eurót.
Az eredeti tervek szerint ennek meg kell szünnie idén, azaz 2018-ban, de erre jelenleg semmi kilátás nincs.
Azok a nyugdíjasok, akik a munkájuk után kapják a nyugdíjukat és annak évi összege meghaladja a 47 000 eurót, az ezen felüli összeg után – a nyugdíjból már fizetett adón kivül – még 5,85% extra adót fizetnek.
Kedves Olvasók !
Mint a fentiekben olvasható Finnország az adók paradicsoma.
Az adóhivatal ötletekben gazdag, rendkívül találékony, aktivan és gyorsan reagál a változásokra. Valamikor régebben egy olvasó azt kérdezte tölem, hogy ” és a finnek hajlamosak az adófizetésre ? ” Válaszul csak annyit mondhatok, hogy az adóhivatal ezt az esetleges hajlamot nem tudakolja az évi adóbevallással kapcsolatban.
Az adóbevallási kérdöívet mindenki megkapja az adóhivataltól már elöre kitöltve, azt csak kiegészíteni lehet a megengedett levonások összegével. A kiegészített adóbevallás után megérkezik a végleges adó összegéröl szóló kimutatás. Ha az elöre befizetett adó összege nem felel meg a megkövetelt adó összegének, az adóhivatal a befizetendö plusz összegröl számlát küld ki. Ha annak befizetését valaki elmulasztja, akkor azt kamatokkal kiegészítve a végrehajtóhivatal segítségével követeli az adóhivatal.
Ha Önöket továbbra is érdeklik a finn adózási viszonyok, akkor a témát lehet folytatni .
Judit Mäkinen
Forrás:
- https://www.veronmaksajat.fi/Palkka-ja-elake/Veroprosentit/Yle-vero/
- https://www.veronmaksajat.fi/Palkka-ja-elake/verotus-2018/
- https://www.taloustaito.fi/Yhteiskunta/veromuutokset-vuodelle-2018–tyynta-myrskyn-edella/
- http://vm.fi/verotus/kiinteistoverotus
- https://www.is.fi/taloussanomat/art-2000001747272.html
- https://prosentti.vero.fi/Pelalaskuri/EtusivuPerintovero.aspx
- https://www.is.fi/taloussanomat/oma-raha/art-2000005432880.html
- https://www.riemurasia.net/kuva/Tilapainen-autovero-60-vuotta/208930
- http://www.pictame.com/tag/ajoneuvovero
- https://www.etlehti.fi/avainsana/perintovero
Kedves Judit!
Szédülök a rengeteg lehetőségtől, ami után adóznotok kell.
Azt hiszem nem lakósként inkább turistaként és leveleid alapján gyönyörködünk szép országodban. Itthon az is hatalmas megkönnyebbülés volt, hogy megszűnt az örökösödési adó.
Üdvözlettel. Lia.
KedvelésKedvelés
Kedves Lia ! A bemutatás közel sem teljes. Finnország az adók paradicsoma, nem az adózóké.
KedvelésKedvelés
Kedves Judit! Kérem, folytassa! Köszönöm!
KedvelésKedvelik 1 személy
Kedves Drusza ! Köszönöm a gyors választ ! Folyt.köv.
KedvelésKedvelik 1 személy