Finnországi levél hazámból Finnországból szülöhazámba,  Magyarországra

200. levél                                                                      2017 június 5.

 Kedves Olvasók !

Amikor 2009-ben elkezdtem írni  ezeket a leveleket nem gondoltam arra, hogy megérem majd azt is, hogy a 200. levelemet írom. De minél idösebb lesz az ember annál gyorsabban repülnek az évek, szinte el se hiszem, hogy ez már a 200. levelem.

Ennek a finnországi  levélsorozatnak fö célja, hogy tárgyilagosan, politikamentesen és személyes dolgokat kerülve írjak Finnországról, az országról ahol már több mint egy fél évszázada élek. Furcsa ezt leírni pontosan idén, a független Finnország fennállásának 100. évében.

Amikor az ember fiatalon vált hazát, az óriási változást az ember fel sem fogja. És ez bizonyos értelemben jó is. Talán másképp döntenének sokan, ha tudnák mi minden nehézség vár rájuk, milyen magasan van az átugrandó léc.

Sok mindent fel kell adni, nemcsak a környezet változik, szinte minden megváltozik. nyelv, éghajlat, koszt, kultúra,  rokonság és a munkakör is.  Máshogy süt az északi nap mint a déli, máshogy viselkedik az északi ember mint a déli. De mindnyájan egyformán érzünk. Az erkölcsi értékek nem változnak azok minden civilizált országban egyenlöek.

Az új hazába történö szinte teljesnek mondható alkalmazkodástól és beilleszkedéstöl függetlenül is  a szívem  csücske maradt  a szülöhazám Magyarország, féltett kincsem  az anyanyelvem a magyar nyelv.

Mint 2013 novemberében a 100. levelemben írtam,  én nagyon szerencsés vagyok mivel  nekem két hazát adott a Teremtö. Manapság ritkán látogatok a szülöhazámba. A szüleim már régen  örök álmukat alusszák  Farkasréten a temetöben , az idö vasfoga megrágta a baráti kötelékeket is. A családom Magyarországon egyre kisebb lett, Finnországban egyre nagyobb, itt  öt unokának örülhetek .

Ezekkel a finnországi  levelekkel  azonban sok új ismeretség és kötelék született. Az a feltételezés, hogy az embernek nem lesznek barátai egy bizonyos kor felett, nem felel meg a valóságnak. Amikor ezeket a leveleket elkezdtem írni,  69 éves voltam.  Akkor el sem tudtam képzelni, hogy mennyien érdeklödnek Finnország iránt. A leveleket olvasók hazáját regisztrálja a rendszer, ha bármelyik levélre kattint valaki, mellette jobb oldalon kis zászlók formájában  látható, hogy a világ melyik részén  olvasott valaki  Finnországi levelet. Amikor ezeket a sorokat írom látom, hogy 62 országban vannak olvasók. Olyanok akik vagy magyarajkúak, vagy tudnak magyarul.

Ezzel kapcsolatban egy megjegyzés. Sokan kétségbe vonják, hogy a magyarok és a finnek rokonok lennének, de az nem vitatott kérdés, hogy a nyelvrokonság létezik. Ezt mindenki tapasztalja aki tanul finnül, azok a finnek is észreveszik, akik  magyarul tanulnak.  És a leveleim olvasói között ilyenek már nagyon sokan vannak.

Magyar túrista nem egyszer gondolja Finnországban, hogy a töle kissé távolabb állók magyarul beszélnek. Közelebb menve kiderül, hogy nem magyarul hanem finnül folyik a beszélgetés. Ugyanez fordítva is igaz, finnek Magyarországon  ugyanezt tapasztalják.

De a nyelvrokonság nem jelenti azt, hogy aki a másik nyelvét meg akarja tanulni annak nem kell szorgalmasan és kitartóan tanulni. Igenis szükség van  rendszeres, évekig tartó, fáradtságos  munkára. Mind a két nyelvben vannak esetek és ragozzuk a szavakat. A kiejtés azonban nem mindíg könnyü, pedig minden leírt betüt kiejtünk. Magyaroknak a finn e és é betük valamint  a töváltozás  jelentenek nehézséget. Finneknek a sok mássalhangzó nem könnyü,  különösen  azok a mássalhangzók, melyekhez y társul : ly, gy, ny, ty . Ezek azonban nem legyözhetetlen nehézségek, magyarok is megtanulnak idegen accentus nélkül beszélni finnül  és a finnek között is sokan vannak a tökéletesen magyarul tudók.  Az ilyen  finnek nem egyszer a Debrecenben tartott  nyári egyetemi oktatásnak köszönik meg a nyelvtudásukat. Le a kalappal mind az oktatók mind pedig a tanulók elött.

Hittel hegyeket lehet elmozdítani, de  akarattal is sok mindent el lehet érni: finnül és magyarul is meg lehet tanulni !

Ha valaki felhozza, hogy milyen nehéz a magyar nyelv, arra azt szoktam válaszolni, hogy minden újszülött megtanulja kb.  két év alatt. Ez a finn nyelvre is vonatkozik.

Mai  200. levelemben szeretném megköszönni mindazt az érdeklödést, amit a Finnországi levelek kaptak az elmúlt évek során.

Kiitos – Köszönet

Köszönöm a Magyar-Fínn társaságnak az elsö 120 levél közzétételét a társaság honlapján. Köszönöm Finnország budapesti nagykövetségének azt, hogy a Finnországi levelek az ö facebook oldalukon  is megjelennek. Köszönöm Magyarország helsinki nagykövetségének, hogy a nagykövetség honlapjának hasznos linkjei között utalás van az én leveleimre is.

Szívböl köszönöm Önöknek kedves Olvasók, hogy elolvassák a leveleimet.

És utoljára, de közel sem utolsó sorban köszönöm Finnországnak az itteni  évtizedeimet, eddigi életem kétharmadát. Köszönöm, hogy a Finnországi levelek / Kirjeitä Suomesta levélsorozat hivatalosan is része lehetett  a Suomi 100 . programnak, a centenáriumi év   ünneplésének.

Ma van a 77. születésnapom. Hogy megírhatom-e majd a 300. levelet , azt nem tudom. De ha nem is élek már akkor amikor az aktuális lenne, nagy  örömmel tölt el , hogy ennyivel is hozzájárulhattam ahhoz, hogy az én egyik  hazám  Finnország közelebb kerüljön Önökhöz.

Mindnyájukat szeretettel üdvözölve

Judit Mäkinen