Kedves Olvasók!
Ma, május 2. Vasárnapján ismét magasan lobognak a finn zászlók.
Finnország Anyák napját ünnepli. Mivel feltételezem, hogy nem mindenki ismeri ennek a napnak a történetét,. mellékelten :
Egy kis történelem
Már az antik Görögországban ünnepelték tavasszal az istenek édesanyjának ünnepét. Angliában az 1600-as évektöl volt szokás a “Mothering Day” ünnepe. Ilyenkor általános szabadnapot adtak minden szolgálónak, hogy édesanyjukkal tölthessenek egy napot.
A modern Anyák napja ünneplése az Egyesült államokban kezdödött. Ott Philadelphia városában élt egy nö, a neve: Ann Jarvis. Ö az édesanyja 1905-ben bekövetkezett halála kapcsán hozta felszinre azt a kérdést, hogy a társadalom nem méltányolja eléggé az édesanyákat és az ö munkájukat.
Ann Jarvis – aki az iparosodó Amerikában az anyák munkáját rendkivül fontosnak tartotta – kezdeményezésére 1907 május 12.-én Andrews metodista templomában megrendezésre került az ö és egyben minden èdesanya emlékezetére egy Istentisztelet. Ez volt az elsö anyák napja.
Nemzeti ünnepnappá Anyák napját 1914-ben az akkori amerikai elnök Woodrow Wilson nyilvánította, ennek megünneplésére május 2. Vasárnapját jelölte meg.
Európában elöször 1913-ban ünnepelték Anyák napját Belgiumban.
Anyák napja Finnországban
Finnországba az Anyák napja ünneplése egy tanitó és egyben parlamenti képviselö és az Otthoni Nevelés Egyesületének (= Kotikasvatusyhdistys) titkára:
Vilho Reima ( 1867-1948) nevéhez füzödik. Ö 1910-ben ünnepelte ezt a napot az Egyesült államokban és hazatérte után itthon kezdett dolgozni ezért az ünnepért. Neki is nagy családja volt, feleségével együtt 8 gyereket nevelt.
Vilho Reima- nak köszönhetö, hogy az édesanyákra Finnországban 1918 óta emlékeznek májusban, 1927 óta május 2. Vasárnapján. Ez a nap 1947 óta hivatalos, zászlós ünnepnap. ..
Nemcsak családi ünnep ez a nap, az állam is emlékszik az édesanyákra, 1942-ben Finnország összes édesanyjának a szabadság keresztje állami kitüntetést adták.
Idén 29 édesanyát tüntettek ki a Finn Fehér rózsa I. osztályú, aranykeresztes érmével. A kitüntetéseket Sauli Niinistö Finnország államelnöke adta át a ma tartott ünnepségen.
Ezzel a gesztussal Finnország felhívja a figyelmet arra, hogy az édesanyák családokban végzett munkája egyike a legértékesebbeknek, amit az utánunk következö generációért tehetünk.
Judit Mäkinen
Köszönöm ezt az igen hasznos levelet !Bár még sosem jártam Finnországban, de egyre jobban érlelődik bennem a gondolat, hogy meg kell néznem egy olyan országot, ahol a kemény mínuszok és sötét nappalok ellenére (vagy ezt ellensúlyozva) az emberek ennyire és ilyen módon odafigyelnek a másikra. Szinte minden levélben van valami közösséget formáló, a közösségre és egymásra figyelő kezdeményezésről hír.Az anyaság sem magán vagy családi ügy.Nagyon sok múlik azon, hogy egy anyuka mit tesz és hogyan tesz a gyerekéért, s ez napi 24 órás szolgálatot jelent, ügyeleti díj nélkül.Sajnos hazánkban és az egyre rohanó világban az anyaság értéktelen, sokszor hátrányt jelentő állapot.Úgy gondolom,hogy ez a gesztus sok -talán elkeseredett és csalódott édesanya- önbecsülését adhatná vissza. Várom és köszönöm az eddig küldött, valamit további érdekes leveleket. Nagyon sokat lehet tanulni belőlük. Nagyon jó egészséget kívánok: Zilahiné Sz.Etelka
KedvelésKedvelés
Kedves Etelka ! Sokszor köszönöm a hozzászólást. Nagy örömmel vettem észre, hogy tud a sorok között is olvasni ! Köszönöm szépen az egészségre vonatkozó jókívánságot – az az egyik legfontosabb dolog, amire szükségünk van. Napsugaras nyári idöt kívánva üdvözlettel : Judit M.
KedvelésKedvelés