Kedves Olvasók !
Bizonyára sokan emlékeznek Önök közül arra, hogy mennyire szerettek volna gyerekkorukban egy kis élö, húsvéti nyuszit ajándékba – nemcsak a nyuszi hozta tojásokat, hanem magát a nyuszit is.
Sok gyerek kapott is ilyen nyuszikat, ez történt Finnországban is a 80-as évek elejétöl kezdve.Húsvét után azonban a nyuszi már nem olyan érdekes, etetni és gondozni is kell és ezzel terhessé válik.
Mi a megoldás erre?
Az üzletek nem veszik vissza a megunt nyuszikat, a megszeretett kis kedvencet megenni sem szokták. Sok szülö választotta azt a megoldást, ami a legkönnyebbnek tünt és egy adódó pillanatban kitették a nyuszikat egy parkba vagy esetleg egy közeli kertbe. A nyuszik egy kis része megunta a fogságot és maga szökött ki a szabadba.
Nos, azt mindnyájan tudjuk, hogy a nyuszik gyorsan szaporodnak, egy év alatt 4 kisnyuszi generáció is születhet, egy fészekaljában 3-10 db kisnyuszi van. Télen a nyuszik a hótakaró alatt átvészelik a hideg idöszakot és tavasszal már vidáman ugrándoznak a füvön.
Az elvadult nyuszikról már a 80-as évek közepén voltak megfigyelések Finnország fövárosában és annak közvetlen környékén. A nyuszik gyors terjedését az erös telek kissé lassították, de kb. 2010 óta- hála az enyhe teleknek – a nyuszik rohamosan szaporodnak. Jól akklimatizálódtak a városi élethez, a mellettük elhaladó villamos vagy a gyalogosok sem zavarják a város központjában a parkokban és nem egyszer az utcaszél zöld sávjain csemegézö nyuszikat.
Az alábbi képen látható nyuszik Helsinki Operaházának szabadtéri lépcsöin üldögélnek.
A kezdeti kis populáció – 4-5 nyuszi- Helsinki Kyläsaari nevü helyéröl gyorsan terjedt és manapság már ettöl a helytöl 20-30 km.-re is vannak nyuszik Espoo, Vantaa és Kauniainen városok területén is. Az ilyen elvadult nyuszik Finnország más városaiban is feltüntek már, számuk többezerre rúg.
A nyuszik nemcsak a parkokban laknak, nyugodt lakóhelyükké a temetöket is választották, ahol a sirokra is ásnak járatokat. A sírkövek alatti nyuszijáratok a kövek kidölését okozhatják.
Mit eszik a nyuszi a városban ?
Röviden összefoglalva: szinte mindent. Nyáron a kertekben, parkokban a virágokat – pl. a dáliákat- és bokrokat, a konyhakertekben a zöldségeket, kedvelik a fokhagymát is.Télen a fák kérgét rágják, de szeretik a gyökereket és a rügyeket, söt a fenyötü is ízlik nekik. A kérgétöl megfosztott fa lassan elpusztul. A gyümölcsfák közül szeretik az alma, cseresznye és szilvafák kérgét. A tüskés rózsabokor ága nem akadály a nyuszinak- szívesen eszi azt is.
Védekezés az elvadult nyuszik ellen
Helsinki parkjaiban a károk óriási összeget tesznek ki, ezért sokféleképp megpróbálják csökkenteni a vadnyuszik számát: csapdákkal, vadászok segítségével, söt szelid görények beengedésével is a n yuszijáratokba remélve, hogy azok kikergetik a nyuszikat egyenesen a járatok nyílásaihoz elhelyezett csapdákba. A fákat védöhálókkal veszik körül, azonban a müanyagból készülteket a nyuszik rövid idö alatt átrágják.
Helsinkiben van egy vadász, a neve Hannu Luoto aki kb. 10 éve csökkenti az elvadult nyuszik számát. Ebben az évben már 1300 nyuszit ejtett el, ezek az állatkert oroszlánjainak étrendjét gazdagították.
A küzdelem nem hoz kielégítö eredményeket, a furfangos nyuszik az ember eszén túljárnak. Az ember viszont egyre jobb körülményeket teremt a nyusziknak, a nagy terraszok alatt ”nyusziszálloda” van, ott meleg van, száraz a nyusziotthon, nem fenyeget semmi veszély és a kertben teljes ellátás, ingyen és bérmentve még ”terített asztal ” is várja a gyorsan és vidáman szaporodó nyuszicsaládokat. A fennt emitett vadász elmondta, hogy Espooban egy családi ház kertjében tavaly összesen 50 nyuszit ejtett el, egy másik hasonló kertböl pedig 32 nyuszi került az állatkerti oroszlánok “asztalára” .
Érdeklödéssel várom, hogy mikor lesz Helsinkiben egy, a címben említett nevü étterem. Ha így megy tovább, akkor bizonyára nem kell már sokáig várni.
Judit Mäkinen
Források:
- https://fi.wikipedia.org/wiki/Helsingin_villikanit
- http://www.hel.fi/static/hkr/julkaisut/2011/Kanity%C3%B6ryhm%C3%A4_verkkoon_pieni.pdf
- http://www.lansivayla.fi/artikkeli/327440-espoo-aikoo-nitistaa-citykanit-uusi-pyydys-kaupungin-kayttoon
- http://www.espoo.fi/fi-FI/Espoo_on_tehostanut_villikanien_torjunta(77930)
- https://www.metsastajaliitto.fi/node/107
- http://www.hs.fi/kaupunki/a1437791673278
- http://yle.fi/uutiset/kanijahti_vahentanyt_citykanien_maaraa_helsingissa_ja_espoossa/5335063
- http://www.luontoportti.com/suomi/fi/nisakkaat/kaniini
- Ronja Sjövall: Ingenting stoppar citykaninen. Hufvudstadsbladet 2106 április 16.
Ennek a jelenségnek az oroszlánok az abszolút haszonélvezői, hiszen a nyuszik az ő tányérukra “kerülnek”. Legalább szépek, nagyok és erősek lesznek. Étterem? Aki nyulat szeretne enni, az lőjön/fogjon egyet magának 🙂
KedvelésKedvelés
Nekem is volt kisnyuszim. Vajon mi lett vele?
KedvelésKedvelés
Már biztosan régen az égi mezökön ugrándozik.
KedvelésKedvelés